Sutka Norbert vállsérülése után lassan, fokozatosan épült be a Tatabánya Carbonex együttesébe. A csapatvezetés tudta, hogy a fiatal játékosnak időre és bizalomra van szüksége. A szezon vége felé Sutka már fontos gólokat lőtt, egyre javult a játéka.

Amíg a játékosok pihennek, a csapatvezetés természetesen azon dolgozik, hogy július közepén egy stabil csapat kezdje meg a felkészülést a 2010 – 2011 – es szezonra.

A statisztikákban természetesen a gólok számát, a lövési százalékot is érdemes átböngészni.

Amíg a csapat vezetése az igazolásokon és a költségvetés kialakításán dolgozik, az évértékelők között jöjjön egy kis  statisztika.

Tatabánya Város Önkormányzata csütörtöki közgyűlésén egy napirendi pont erejéig a Tatabánya Carbonex férfi kézilabda csapatával is foglalkozott. A közgyűlés elismerését fejezte ki a csapatnak az elmúlt években végzett munkájáért és a most megszerzett bronzéremért.

Szente Gábor többször a hátán vitte a csapatot a bajnokság során. A rutinos kapus a statisztikák szerint harminchárom mérkőzésen lépett pályára. A szezon során a kapujára tartó lövések negyvenkettő százalékát védte.

Nagy Tamás az első Tatabányán töltött szezonja végén bronzérmet szerzett a Carbonexel. Az irányító a Dunaferr elleni meccseken testvére ellen is játszott. Nagyon akarta a sikert, hiszen ahogy mondta: Kornélnak már van érme, neki még nincs…. illetve nem volt, egészen május huszonhatodikáig…

Kanyó Ádámnak talán kicsit más is jelent ez a most megszerezett bronzérem, mint a többieknek. Ő testvérével, Bencével és édesapjával, Kanyó Antallal közösen érte el ezt a sikert. Ők pontosan tudják, hogy az utolsó „igazi” tatabányai sikerből édesapjuk, mint játékos vette ki a részét. A legidősebb Kanyó fiú szeretne tovább álmodozni…

Ivo Diaz a csapat vezéregyénisége volt a 2009 – 2010 – es szezonban. A csapatkapitány nem bánta meg, hogy hazatért Magyarországra.

Szabó György keze egészséges, kézilabdára alkalmas. Ezt mondta a szerdai, utolsó röntgen után a játékos kezelőorvosa, Vankó István. A törött csontok, a beteg kézfej tehát a múlté...