hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"A következő szezon még nehezebb lesz"
2010. június 16.
Nagy Tamás az első Tatabányán töltött szezonja végén bronzérmet szerzett a Carbonexel. Az irányító a Dunaferr elleni meccseken testvére ellen is játszott. Nagyon akarta a sikert, hiszen ahogy mondta: Kornélnak már van érme, neki még nincs…. illetve nem volt, egészen május huszonhatodikáig…

- Nehezen indult be a szekér. Négy vereséggel kezdtük a szezont, ebben volt egy szegedi és egy veszprémi vereség is.  Aztán ha jól emlékszem jött egy nyolc – kilenc meccses győzelmi sorozat és ezzel sikerült belerázódnunk a bajnokságba. A folytatásban is tudtuk tartani a lendületet és talán ennek is köszönhető a bronzérem.

- Neked mit jelent ez a harmadik hely?

- Hasonló eredményt sem sikerült még elérnem, a pályafutásom során, ezért nagyon örülök neki. Az érmet is valami kiemelt helyre teszem. Én abszolút sikernek értékelem az érmeszerzést. Egy éve kerültem Tatabányára, de álmomban sem gondoltam volna, hogy már az első évem ilyen sikeres lesz. Úgy gondolom, hogy ebből kell tovább építkeznünk, erőt nyernünk.

- Te azok közé a játékosok közé tartozol, aki biztosan marad a csapatnál…

- 1 + 1 éves szerződést kötöttünk, amikor ide jöttem. Ebben volt egy kikötés, hogy az első év után leülünk tárgyalni. Ezt megtettük, és mondhatom, hogy megállapodtunk. Még egy évig biztosan a Tatabánya játékosa leszek, és ennek nagyon örülök.

- Mit vársz a 2010 – 2011 – es szezontól?

- Mindenképpen egy hasonlóan küzdő és összetartó csapatot. Nincs két egyforma mérkőzés, nincsenek egyforma szezonok sem. Azt gondolom, hogy a következő szezon még nehezebb lesz. Megpróbáljuk ezt az eredményt megtartani, vagy talán még feljebb lépni a dobogón…




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat