hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Szülinapi győzelem Ugaldénak
2024. október 19.
Talán még a vártnál is nehezebben indult a 6. fordulóbeli, a Dabas elleni találkozó. A szünet után azonban összekaptuk magunkat, és fontos két ponttal távoztunk.

Idegesen, sok hibával kezdtünk. Gyenge, elkapkodott lövéseinket, mint a legyet kapta el a hazaiak kapusa, akiből az első félidőben így igazi „sztárt csináltak” a fiúk. A Ugalde-csapat meglehetősen elképzelés nélkül kézilabdázott, a srácok az egyéni megoldásokat erőltették, amelyek viszont alig-alig jöttek be. Ehhez még egy meglehetősen halvány, kiszámíthatatlan, inkább a dabasiaknak kedvező játékvezetés is párosult, ami, így együtt már túl soknak bizonyult nekünk.

 
fénykép: Dabas KC

A szünet után, mintha egy másik Tatabánya lépett volna a pályára. Kék Tigriseink gyakorlatilag nyolc perc alatt ledolgozták ötgólos hátrányukat. A lendületüket csak a bírók tudták volna megtörni kétperces kiállításokkal. Ám ez sem jött össze, mert a remek szurkolóink hathatós támogatásával nemcsak, hogy talpra álltunk, hanem átvettük a mérkőzés irányítását is. Aztán, amikor a vezetés mi kezünkbe került, lélekben – talán – már a házigazdák is feladták. Miközben csapatunkban dicséretre méltó, hogy egy pillanatig sem adták fel, és megmutatták a karakterüket. Ezzel a győzelmünkkel pedig a 37. születésnapját ünneplő Cristian Ugaldét is megajándékoztuk.


fénykép: Dabas KC

A 6. forduló
Dabas KC – Mol Tatabánya KC 31-33 (18-13)
OBO Aréna, Dabas, 800 néző, vezette: Kiu G., Kiu T.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 3, Maras, Havran, Topic 6, Dissinger 3, Krakovszki. Csere: Bartucz (kapus), N’Tanzi 2, Lemos 6, Przytula 2, Enomoto 2 (1), Damatrin 6 (1), Plaza 3. Vezetőedző: Cristian Ugalde.
Az eredmény alakulása, 8.p.: 5-1, 11.p.: 8-3, 17.p.: 11-6, 14-7, 26.p.: 15-11, 33.p.: 18-15, 38.p.: 21-20, 43.p.: 21-22, 45.p.: 22-24, 51.p.: 25-28, 55.p.: 27-31.
Kiállítások: 6, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 4/4, illetve 2/2.


Jaksi véleménye
Sibalin Jakab: - Rosszul kezdtünk, az első tíz-tizenöt percben egyáltalán nem azt tette a társaság, amit előzetesen megbeszéltünk. Ezért az elején kialakult hátrányt kellett valahogy ledolgoznunk. A szünet után mintha kicserélődött volna a csapatunk. Koncentráltan kézilabdáztunk, agresszívabban védekeztünk, ennek lett az eredménye ez a győzelem, amivel Cristiánt is megörvendeztethettük a szülinapján.

-Petrik József-






TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. október »
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat