A 4. fordulóban Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban péntek fogadjuk a Komló gárdáját. A 18 óra 30-kor kezdődő Bányász-rangadón Horváth P. és Marton B. fújják majd a sípot.
A két, egykori bányászcsapat találkozója mindig rangadónak számít. Ez most sem lesz másképp, különösen Kék Tigriseink fővárosi fiaskója után, korántsem mindegy milyen arcát mutatja majd a „hazai” Bányász. Egyebek között erről is beszélgettünk Sibalin Jakab másodedzővel.
- Az biztos, hogy nem így képzeltük el, nem így terveztük az FTC-vel szembeni összecsapást – emelte ki Jaksi. – Az első félidei védőmunkánkról mindent elárul a 24 kapott gól. A védekezésünkből „csak” a lényeg hiányzott. Az agresszivitás, a besegítés és az egy az egy elleni megfelelő helyezkedés, védekezés.
Másodedzőnk azt is hangsúlyozta, hogy a Komló jól rajtolt, hiszen három meccséből kettőt is megnyert. Kellő önbizalommal érkezhetnek hozzánk.
- A vendégeinknek nincs veszteni valójuk – jegyezte meg Sibalin Jakab. – De ne feledjük, nincs két egyforma meccs. Az viszont tény, hogy a komlóiak ellen – az eddigi produkciójuk alapján – hatvan percen keresztül koncentrálnunk kell, mert nem adják fel, amíg le nem fújják a találkozót. Persze nekünk a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Tartozunk annyival magunknak, a szurkolóinknak és a támogatóinknak is, hogy megmutassuk, valójában mire vagyunk képesek. Mindenképpen győzni akarunk, remélem ennek jelentőségét minden játékosunk átérzi.
A mieink azonban továbbra sem számíthat a sérüléssel bajlódó francia szélső Baptiste Damatrin-re játékára.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |