Szombaton 18 óra 30-tól fogadjuk a Komlót. A mérkőzésen Horváth P. és Marton B. fújják majd a sípot.
A mieinknek a nyerő szériát tehát már a hétvégén be kell indítaniuk, amennyiben a képzeletbeli dobogó harmadik fokára akarnak állni. Az esélyekről Sibalin Jakab edzővel, Djukics mester jobb kezével beszélgettünk.
- Ősszel Komlón vereséget szenvedtünk – jegyezte meg a Jaksi. – Az a pálya nem nagyon fekszik nekünk. De azért most is jött egy-két meccs, amelyen felejthetően teljesítettünk. A kudarcokkal azt „elértük”, hogy már nem hibázhatunk. Mind a négy hátralévő mérkőzésünkön győznünk kell, azaz 100 százalékos teljesítményre van szükség a harmadik helyhez. Már nem lehet félrebeszélni, mert nincs B-terv a bronzérem megszerzésére…
Sibalin Jaksi azt is kiemelte, hogy játékosaink nem felejtettek el kézilabdázni. Ellenben a vereségek arra „jók voltak”, hogy az ellenfelek vérszemet kapjanak. Tigriseink erre rá is szolgáltak az elmúlt fordulók teljesítményével. Miközben a riválisok jóval magabiztosabban lépnek ellenünk pályára.
- A céljaink azonban mit sem változtak – hangsúlyozta Jaksi. – Nyerni akarunk a szezon következő mérkőzésén, aztán az azt követőn, és így tovább. Most pedig a Komló következik… A csapatból „csak” Győri Matyira nem számíthatunk.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |