Út az USA válogatottba.
Darvas Csaba, 2005.05.26-án született New Yorkban. Immár 11 éve kezdte el pályafutását Diósdon, amit majd Tatabányán folytatott, ahol jelenleg U20-as és U23-as korsztályokban játszik. Csabi egy rövid kérdezz-felelek interjú formájában válaszolt a kérdésekre.
Mióta kézilabdázol, és miért pont ezt a sportot választottad?
11 évvel ezelőtt kezdtem a kézilabda karrieremet, előtte sok más sportágban is kipróbáltam magam, mint például a röplabda és az úszás, de mindig is a labdás sportok érdekeltek a legjobban. Volt, amikor egy időben űztem egyszerre a röplabdát és kézilabdát, de végül az utóbbira esett a választásom, hisz akkoriban nagyon szerettem a kidobóst és gyerekfejjel, ahhoz hasonlítottam a kézilabdát.
Van olyan mérkőzés, ami számodra feledhetetlen?
Természetesen van olyan meccs, ami számomra a legemlékezetesebb. Ez az a mérkőzés, ami most márciusban történt Franciaországban, mikor az USA junior válogatott csapattal Montpellier ellen játszottunk.
Mik a céljaid a kézilabdában?
Először is, szeretnék a lehető legmagasabb szinten játszani és a lehető legtöbbet kihozni magamból. Persze ez azt is jelenti, hogy minél tovább tagja lehessek az amerikai válogatott csapatnak. Továbbá, szeretnék edzői pályára is lépni a későbbiekben.
Van példaképed? Ha igen, ki az és miért pont ő?
Már kiskorom óta példaképemnek tekintem Kedves Lászlót, aki a nevelőedzőim közé tartozik. Rengeteg mindent tanulhattam tőle, mint játékos és mint ember is. Remélem, én is el tudom majd érni mind azt, amit Laci bácsi elért, hiszen ő évekig volt NB 1-es játékos, magyar válogatott, Olaszországban kinevezett legjobb külföldi játékos, majd ugyanott a későbbiekben a legjobb külföldi edző! 60 évesen vonult vissza az Old Boys válogatottól. Tehát, nekem is hosszútávú terveim vannak.
Milyen élmény volt, amikor behívtak a junior válogatottba, majd a felnőttbe is?
Hihetetlen élmény volt, amikor a junior válogatott vezetőedzőétől értesítést kaptam a táborral kapcsolatban. Tisztában voltam, és vagyok is vele, hogy mekkora lehetőség ez számomra és próbálok is a lehető legjobban élni vele. A junior tábor után mikor, értesültem a felnőtt behívásról rettentő boldog és izgatott lettem, hogy jó úton haladok és tovább küzdhetek az álmaim felé.
Ha jól tudom, van ismerős arc az USA válogatottjában, kik ők?
Igen van egy ismerősen a csapatból, aki a Veszprém játékosa, Benjamin Edwards. (B.E. korábbi utánpótlás játékosunk, akinek testvére, a szintén „ex" UP és felnőtt kerettagunk Edwards Olivér)
Milyen volt a felkészülés?
Őszintén, nem volt úgy külön felkészülés a montpellieri táborra, ugyanúgy edzettem tovább és jártam mérkőzésekre, majd amikor eljött a tábor, akkor próbáltam a legjobbat kihozni magamból és megmutatni, hogy mit tudok.
Még iskolás vagy, hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást az edzésekkel és az utazással?
Viszonylag nehéz összekötni a tanulást a sporttal, viszont már kiskoromban megtanultam beosztani az időmet, hogy az életem két legfontosabb részét, az iskolát és a kézilabdát össze tudjam egyeztetni.
Végsősoron, mit szeretnél elérni az amerikai válogatottal?
Remélhetőleg helyt tudok állni és hasznos tagja tudok lenni majd a csapatnak, bármennyi lehetőséget is kapok a jövőben.
CS.H.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |