A szépszámú publikum egy rendkívül indiszponált, mélyen tudása alatt kézilabdázó Tatabányát láthatott, miközben a vendégek „fürdőztek” a játékban.
Pedig kis híján telt ház és remek hangulat fogadta a pályára lépő csapatokat. A rangadón idegesen, kapkodva kezdett mindkét gárda. A vendégek azonban hamarabb nyugodtak meg, és talán még ők is csodálkoztak azon, hogy a mieink mennyit hibáznak. A Kék Tigrisek futószalagon rontották el a helyzeteiket. Topic néhány perc leforgása alatt három ordító helyzetet is elpuskázott. Eközben a szegediek kapusa Mikler, kivédte a szemünket. Már az első félidő lezárása előtt le lehetett zárni a találkozót is, akkor, amikor a Tisza-parti alakulat tízgólos előnyre tett szert.
Szünet után is lubickolt a küzdőtéren kialakult helyzetben a Szeged. Csapatunk annyira a mélyponton kézilabdázott, hogy még a egy kettős emberelőnyt is elhibázott elsőre… Ezen a napon az egyetlen dicsérhető „valaki” a tatabányai szurkolótábor volt, amely az „utolsó leheletéig” kitartott a együttesünk mellett.
A meccs számokban
MOL Tatabánya KC – Szeged 27-41 (14-25)
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 5200 néző, vezette: Bócz L., Wiedemann V.
Tatabánya: Bartucz – Rodríguez 4, Ancsin 4, Topic 4, Juhász Á. 1, Pergel 2, Krakovszki B. 2. Csere: Székely M. (kapus), Dissinger, Maras 4, Vilovszki, Ugalde 4 (4), Eklemovics 1, Enomoto, Vajda H., Jadegari. Edző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 4.p.: 2-3, 8.p.: 4-4, 14.p.: 5-11, 18.p.: 7-16, 24.p.: 11-20, 27.p.: 12-22, 34.p. 16-29, 43.p.: 20-31, 57.p.: 25-39.
Kiállítások: 8, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 4/4, illetve 5/5.
Az edzők így látták
Dragan Djukics: - Szégyellhetjük magunkat. Most csak egy csapat volt a pályán. Ilyen első félidőre nem emlékszem a pályafutásom során, amelyet a Tisza-partiak ellen produkáltunk. Harminc perc alatt eldőlt minden. A Szeged a játék minden elemében felülmúlt minket. Bocsánatot kérek a szurkolóinktól és egyben megköszönöm, hogy végig kitartottak mellettünk.
Kárpáti Krisztián, a Szeged edzője: - Egy, úgymond differenciált edzést tartattunk a rangadó előtt. A sport érdekes dolgokat tud produkálni. Kiélezett, nagy csatára készültünk. Nem az lett belőle. Ez a meccsen idei legjobbunkat nyújtottuk. A Bajnokok Ligája vereséget követően átszakadt az a bizonyos gát.
Jól védekeztünk és jól támadtunk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |