A Kék Tigriseink széttépték a hevesi gárdát, és régen nem látott nagykülönbségű győzelmet aratva 45-26-ra nyertek.
Az biztos, hogy a kiesés elkerüléséért harcoló egriek nem áldozati báránynak érkeztek az Ugaldét, Bartuczot és Ancsint nélkülöző Tatabányához. Ám ezzel, mi, úgymond nem foglalkoztunk. A csapatunk a meccs elejétől magához ragadták a kezdeményezést, miközben a játék minden elemében riválisunk fölébe kerekedtünk.
A tatabányai drukkereknek – így - mindössze bő húsz percet kellett várniuk arra, hogy kedvenceik tíz gól különbséget pakoljanak a két együttes eredménye közé. Emellett annak is örülhettünk, hogy majd’ egyévnyi kihagyás után, a csapat egyik irányítója, Peric visszatért.
A csapatunk lendülete a tízgólos előny tudatában sem hagyott alább. Úgy tűnt, aki csak megfordul a vendégek kapuja előtt, az be is talál.
A negyedórás pihenőt követően sem változott a mérkőzés menete. Mi játszottuk a kézilabdát, az egriek pedig igyekeztek menteni a becsületüket. Ennek dacára, a negyvenedik perc környékén már húszgólosra nőtt az előnyünk. Ám, még ekkor sem engedtünk ki. Továbbra is fegyelmezetten és hatékonyan játszott a Djukics-csapat.
Az pedig egyértelműen örömteli, hogy a Bányász ilyen gólzáporos győzelmet aratott, bizonyítva, hogy a feszes védekezés, hatékony helyzetkihasználással párosulva kifejezetten jó „kombináció”. A Tatabánya embere emlékezett óta nem tömte ki egyetlen ellenfelét sem ennyire…
A 16. forduló
MOL Tatabánya KC – Eger 45-26 (25-9)
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 2400 néző, vezette: Paska D., Vastag S.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 8, Maras 7, Juhász Á. 1, Topic 3, Dissinger 1, Krakovszki B. 2. Csere: Bacsi (kapus), Peric 1, Yadegari 1, Eklemovics 1, Pergel 6, Győri M. 4, Vilovszki 1, Enomoto 3, Vajda H. 6. Vezetőedző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 9.p.: 8-1, 14.p.: 10-4, 21.p.: 16-6, 26.p.: 20-8, 29.p.: 23-8, 35.p.: 28-12, 40.p.: 32-13, 43.p.: 35-15, 49.p.: 40-18, 56.p.: 44-24.
Kiállítások: 10, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 6/4, illetve 4/3.
Így látta…
Kontra Zsolt: - Nagyon jól, kevés hibával játszottunk. Székely gyakorlatilag egyedül oldotta meg a kapuban, amit kellett, de a fiatal, első NB I-es találkozóján pályára lépő Bacsi is kivédett egy hetest. Mi viszont az ellenfél hibáit könyörtelenül megbosszultuk, és magas színvonalon védekeztünk.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |