A Peric, Ancsin és Krakovszki Bence nélkül felálló csapatunknak nem túl magas odds-szot adtak a fogadóirodák a sikeres veszprémi vendégszereplésre. Eleinte erre nem is akartunk rácáfolni, hiszen ziccereket, hétméterest hibáztunk, és a kapufákat is „jó” százalékkal találtuk telibe. Tegyük hozzá, a házigazdák sem jeleskedtek a helyzetek kihasználásában. Így aztán, némi meglepetésre – tíz perc után - mindössze három gólt láthatott a szépszámú publikum, miközben eladott labdákban és technikai hibákban sem volt hiány egyik oldalon sem. A félidő derekánál azonban felpörögtek az események. A gólok felváltva „potyogtak”, mert Kék Tigriseink tartani tudták a lépést nagynevű riválisukkal.
Szünet után, két és fél perc alatt hat gólt láthattak a nézők. Ennek leginkább a lelkes tatabányai szurkolók örülhettek, hiszen kedvenceik egy gólra felzárkóztak, sőt, egy rövid időre a vezetést is átvették.
Djukics mester remekül meccselt, szakmai stábjával pedig kiválóan forgatta foghíjas csapatunkat. Ennek az lett a következménye, hogy tíz perccel a találkozó lefújása előtt még mindig volt esélyünk egy szép eredmény elérésére. Ám ekkor már gyakorlatilag végig emberhátrányban kézilabdáztunk. Ez aztán a véghajrában köszönt vissza, mert a mieink energiáit felőrölte a szinte állandó öt a hat elleni játék, és ezzel élni tudtak a házigazdák. Ám így is minden dicséretet megérdemelnek a Kék Tigrisek, mert alaposan kitettek magukért…
A rangadó számokban
Telekom Veszprém – MOL Tatabánya KC 34-31 (14-11)
Veszprém Aréna, 3400 néző, vezette: Altmár K., Horváth M.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 4, Maras 6, Juhász Á. 2, Topic 4, Győri M. 1, Ugalde 1. Csere: Bartucz (kapus), Enomoto 3, Dissinger 6, Eklemovics 1, Pergel, Vajda H. 3, Vilovszki. Vezetőedző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 3.p.: 1-1, 6.p.: 2-1, 13.p.: 5-2, 15.p.: 5-4, 20.p.: 9-9, 27.p.: 12-10, 34.p.: 17-16, 36.p.: 20-17, 38.p.: 20-20, 47.p.: 25-24, 51.p.: 27-28, 55.p.: 30-30, 58.p.: 32-30.
Kiállítások. 6, illetve 14 perc.
Hétméteresek: 6/3, illetve 2/0.
Sibalin Jakab edző: - Elsődleges célunkat, hogy játszunk egy jó meccset játszunk, elértük. Úgy gondolom, egy kis rutin hiányzott az igazi meglepetéshez. Veszprémben, a hajráig pariban lenni a hazaiakkal, az már önmagában bravúr. Le a kalappal a srácok előtt, de azért, kár volt a végéért…
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |