
fénykép: Szabados Árpád / CSKK
Nagy lendülettel, de idegesen kezdtek a csapatok. Ez nem csoda, hiszen a kupában a továbbjutás ezen az egy meccsen dőlt el. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy mindkét oldalon ziccerek sorát hagyták ki a csapatok, illetve a kapusok jól „funkcionáltak” mindkét háló előtt. Így az sem volt véletlen, hogy fej-fej mellett haladt a két társaság egészen a félidő derekáig, amikor végre kétgólos előnyt harcoltunk ki, azt gyorsan elherdáltuk. Két pontatlan indítással annuláltuk azt, és a játékrész végén örülni kellett annak is, hogy csak egygólos a hátrányunk.

fénykép: Szabados Árpád / CSKK
A mérkőzés menetében a szünet után sem volt változás. Mindkét oldalon továbbra is sok volt az eladott labda. Aztán a játékvezetők is kicsit „aláfújtak” a hazaiaknak, de ezzel is csak egy időre sikerül megtörni a tempónkat. Ám így az utolsó percekig pengeélen táncol a továbbjutásunk, de két kapusunk jó teljesítménye, illetve Győri Matyi a hajrában is kétszer villant, ami döntőnek bizonyult, Ezért végül már csak az egyenlítésre futotta a házigazdák erejéből.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Csurgói KK – MOL Tatabánya KC 26-26 (14 - 13)
Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó, 800 néző, vezette: Felhő F., Öcsi T.
Tatabánya: Bartucz – Rodríguez 3, Ancsin 2, Topic 2, Juhász Á. 2, Győri M. 6, Ugalde 3 (1). Csere: Székely M. (kapus), Vilovszki, Maras 4, Vajda H. 1, Dissinger 2, Enomoto 1, Krakovszki B., Eklemovics. Edző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 3. p.: 2-2, 12.p.: 6-3, 15.p.: 6-5, 20.p.: 7-8, 22.p.: 8-10, 26.p.: 11-10, 34.p.: 14-15, 41.p.: 16-16, 48.p.: 21-18, 51.p.: 22-21, 54.p.: 23-23, 58.p.: 24-26.
Kiállítások: 6, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 7/5, illetve 1/1.
Így látta…
Kontra Zsolt: - Két fáradt csapat egymás hibáiból élt. Küzdelmes, nehéz mérkőzés volt, a legfontosabb, hogy továbbjutottunk. Sajnos, Ancsin Gabi dereka megrándult, nem tudni mikor számíthatunk rá újra…
-Petrik József-
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |