Mivel a mérkőzés előtt köszöntötték a régi-új vezetőedzőnket, Djukics mester, valamint a Kék Tigrisekhez igazolt baloldali átlövőt, a német Dissingert, illetve az Eb-n járt játékosokról sem feledkeztek meg, így mondhatjuk, ünnepi hangulatban kezdődött a találkozó.
Aztán a fiúknak köszönhetően ünnepi hangulatban is ért véget… De ne fussunk ennyire előre!
Lendületesen és gólratörően kezdték az első „tavaszi” fordulót a Kék Tigrisek. Olykor kifejezetten bátran és látványosan kézilabdáztak, és ennek meg is lett az eredménye.
Akik jó hangulatú mérkőzésre számítottak azok nem is csalatkoztak. A mieink a gyors játék mellett a szurkolókat is igyekezték kiszolgálni.
Szünet után ott folytattuk, ahol harminc perccel korábban befejeztük. A Kék Tigrisek a játék minden elemében felülmúlták riválisukat. A második félidőben pedig mindössze öt percet kellett várnia a hazai drukkereknek, hogy a tízgólos vezetésünket; „tíz, tíz, tíz” üdvrivalgással ünnepelhessék. Így gyakorlatilag a fordulást követően rendkívül rövid idő alatt eldőltek a vitás kérdések. Ennek dacára derekasan küzdöttek továbbra is a vendégek, miközben tiszta eszközöket használva kézilabdáztak…
Hatvan perc számokban
MOL Tatabánya KC – PLER-Budapest 40-26 (18-12)
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 2300 néző, vezette: Bíró Á., Kiss O.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 3, Ancsin 6, Topic 2, Juhász Á. 4, Győri M. 5, Ugalde 4. Csere: Bartucz (kapus), Maras 2, Yadegari 1, Eklemovics 1, Dissinger 3, Vilovszki 1, Enomoto, Vajda H. 2, Krakovszki B. 4. Edző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 6. p.: 3-3, 8. p.: 7-3, 13. p.: 11-5, 18. p.: 12-7, 24. p.: 16-9, 35. p.: 23-13, 38. p.: 26-14, 44. p.: 30-16, 52. p.: 35-20, 56. p.: 39-23.
Kiállítások: 6, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 3/3, illetve 4/2.
Így látta a meccset
Kontra Zsolt: - Dragan Djukics „szelleme” már is áthatotta a Tatabányát. Régen nem látott gyors tempóban kézilabdáztak a mieink. És, ahogy Djukics mester ígérte, hogy hajtós, küzdős csapatunk lesz, nos, ebből kapott máris ízelítőt a publikum.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |