hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Létfontosságú pontokról dönthet a Balaton-parti rangadó
2023. november 25.
A magyar bajnokságban eddigi legnagyobb erőpróbája előtt áll csapatunk. A Kék Tigrisek ugyanis, az ősi rivális, Füred otthonából igyekeznek elcsenni a bajnoki pontokat.

A 10. forduló rangadóján, szombaton, Balatonfüreden, a Szabadidőközpontban találkozik egymással a két gárda. A 17 órakor kezdődő összecsapáson Hargitai és Markó fújják majd a sípot.

A Balaton partján nehéz mérkőzés vár Tombor Csaba vezetőedzőnk csapatára. Rendkívül fontos pontok megszerzéséről lesz szó. A tízpontos hatodik helyezett házigazdák fogadnak minket, nekünk 14 pontunk van és a harmadik helyen tanyázunk. Hazai siker esetén azonban két pontra csökkenne a köztük és köztünk a különbség. Csapatunk győzelme esetén viszont megnyugtatóvá nőhetne az előnyünk.



- Ez is rangadó lesz a javából – emelte ki Tombor mester. – Az elsődleges célunk, hogy nyerjünk. A hangulatunk javuló, de a lisszaboni történések még felderengnek. Különösen, hogy Ancsin Gabi és Juhász Ádi nélkül kellett kiállnunk, ám még így sem érdemeltünk ilyen különbségű vereséget. Most szeretnénk a haza pontvadászatban javítani. Emlékezzenek csak vissza, amikor hazatértünk az Európa Liga glogowi mérkőzéséről, legyőztük a Ferencvárost, a Füred elleni meccs előtt pedig a Sportingnál jártunk… Ezt csak azért említem, mert a füredieknek több idejük volt felkészülni „belőlünk”, mi – lehet, hogy kicsit fáradtabbnak gondolnak - viszont jó tempóban kézilabdázva, lendületből érkezünk.



Valóban kétélű fegyver lehet, hogy ha valaki alaposan felkészül a riválisából, miközben a ellenfele meccstempóban van. Szakvezetőnk azt is elárulta, jó esélye van annak, hogy Ancsin és Juhász is pályára lép a Balaton-parti rangadón. Ugalde-ról ellenben csak annyit mondott, hogy a spanyol szélső dönt arról, hogy Ugalde játszik-e.

- Várhatóan mindkét oldalon nagy hangsúlyt kap majd a masszív védekezés – jegyezte meg Tombor Csaba. – Mi is felkészültünk a Füredből, azaz nem csak az erényeiket ismerjük, hanem a gyengéiket is. Nagyon nehéz feladat vár ránk, de én nagyon bízom a játékosaimban, és abban, hogy minél több Tatabánya-drukker elkísér bennünket erre az összecsapásra. Ígérhetem, mindent elkövetünk a győzelem érdekében.






TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat