A vasárnap 14 óra 15-kor kezdődő meccsnek a multifunkcionális sportcsarnok ad otthon. A rangadón pedig Horváth P. és Marton B. fújják a sípot.

A bajnoki rangadóra mindkét csapat a nemzetközi kupákban aratott győzelemmel hangolódott. Amíg a Ferencváros ciprusi riválisát fektette két vállra, addig a mieink Lengyelországban nyertek.
A nemzetközi porondon ugyan a Kék Tigrisek és a Zöld sasok is győztesen hagyták el a küzdőteret, a honi pontvadászatban mégis akad különbség csapatunk és a hétvégi vendégek teljesítménye között. Amíg a mieink – ha nem is túl fényes játékkal – a Veszprém és a Szeged kivételével, megszerezték a két pontokat, addig a fővárosi zöld-fehérek a Balaton partján belefutottak egy nem várt vereségbe, majd a Népligetben, kis híján, a Csurgó is megtréfálta őket. Annak a találkozónak döntetlen lett a vége. Így a budapestiek egy meccsel többet játszva is egy ponttal le vannak maradva a mieinktől.

- Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, ám ezen is csak két pontot szerezhet a győztes – hangsúlyozta mesterünk, Tombor Csaba. – Persze nyerni akarunk vasárnap, és ezért mindent meg is teszünk itthon. A várva várt sikert a jó védekezés és az átlagon felüli kapusteljesítmény alapozhatja meg. Számunkra az is kedvezőbb lenne, ha nem játszanánk sokgólos összecsapást.
A nehéz, fárasztó Európa Liga-túra sok erőt kivett a játékosainkból, megviselte a fiúkat. Ezért csütörtökön edzett először a lengyel kalandot követően a Bányász.
- Viszont az EL-győzelem jót tett a srácok lelkének – emelte ki vezetőedzőnk. – Egy idegenbeli siker persze mindig feldobja a társaságot, így egészen más hangulatban megyünk „neki” a rangadónak. A magabiztos, jó játékra szükségünk is lesz a hétvégén.
A Tatabánya keretében a lengyelországi összeállításhoz képest nem lesz változás.
-Petrik József-
| 1. MOL Tatabánya KC | 10 |
| 2. OTP Bank - PICK Szeged | 9 |
| 3. ONE Veszprém HC | 6 |
| 4. ETO University Handball Team | 6 |
| 5. FTC-Green Collect | 6 |
| 6. Carbonex-Komló | 4 |
| 7. CYEB-Budakalász | 4 |
| 8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 4 |
| 9. Balatonfüredi KSE | 3 |
| 10. Szigetszentmiklósi KSK | 3 |
| 11. Budai Farkasok-RÉV | 2 |
| 12. PLER-Budapest | 2 |
| 13. Csurgói KK | 2 |
| 14. NEKA | 1 |