A mieink hibáit ugyanis könyörtelenül kihasználták a házigazdák, és 39-30-as győzelmet arattak.
(fénykép: Sólya Eliza)
A nevünkhöz – Kék Tigrisek - híven, bátran és koncentráltan kezdtünk a Tisza-parti rangadón, és ezzel egészen a 7-8 percig meg is leptük a hazai sztárcsapatot. A szegediek egymás után kapták, a szépen kidolgozott tatabányai helyzetekből a gólokat. Aztán egy-két, a támadások befejezésében elkövetett hibánk, megváltoztatta a játék menetét. A házigazdák ugyanis könyörtelenül kihasználták a felkínált lehetőségeket, és gyors, „könnyű” gólokat szerezve átvették a vezetést. Ezzel szemben mi három zúgó kapusfát és egy fölét lőttünk ziccerben. Így nem véletlen, hogy mesterünk a 20. percben már másodszor kért időt. Ám ez is csak ahhoz volt elegendő, hogy ne dőljön el a rangadó az első játékrészben.
(fénykép: Sólya Eliza)
Fordulás után sem változott a mérkőzés menete, legfeljebb csak annyival, hogy most halványabban kezdtünk. Ennek az lett a következménye, hogy folyamatosan nőtt a hátrányunk, és a 40. percben már az volt a kérdés, lesz-e tízgólos különbség a csapatok között. Erre a 46. perc adta meg a választ: lett… Csapatunk ebben a játékrészben is – elsősorban – a kapufák terén jeleskedett. Ebben a félidőben is lőttünk négyet, amit újból megbosszultak a házigazdák.
A rangadó számokban
Szeged – MOL Tatabánya KC 39-30 (20-15)
Pick Aréna, Szeged, 3000 néző, vezette: Andorka, Hucker.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 1, Ancsin 3, Vilovszki 1, Juhász Á. 2, Pergel 3, Krakovszki B. 3(1). Csere: Bartucz (kapus), Obradovics, Maras 5 (2), Eklemovics 2, Vajda H., Győri M. 5, Jadegari 2, Enomoto 3. Edző: Tombor Csaba.
Az eredmény alakulása, 4.p.: 0-3, 9.p.: 6-6, 12.p.: 9-6, 13.p.: 9-8, 19.p.: 14-9, 24.p.: 18-11, 28.p.: 18-14, 36.p.: 25-18, 41.p.: 29-20, 46.p.: 32-22, 55.p.: 36-25.
Kiállítások: 2, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 1/1, illetve 3/3.
Mesterünk mondta
Tombor Csaba: - Jól kezdtünk és úgy, ahogy megbeszéltük, aztán hat-háromnál valami megtört. Túl sokat és sokszor futottunk párhuzamosan a kilences vonallal, így könnyen becsapdáztak minket a szegediek, illetve jó néhány labdát szereztek. Ezekből pedig könnyű gólokat szereztek, amit nagyon szerettünk volna elkerülni. Lőttünk harminc gólt, ami jó, de mi már mától a NEKA elleni meccsre készülünk.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |