- Nagyon jó erőkből álló, kiváló társaság a szegedi – emelte ki Tombor Csaba vezetőedzőnk. – Mi azonban a saját játékunkkal készülünk ellenük. Készen állva arra, hogy száz százalékban oda tegyük magunkat. Az ellenfelünkről elég csak annyi, hogy a dán bajnok Aalborgot, hét góllal intézte el a legutóbbi BL csoportmeccsén.
A Kék Tigriseink összeállításában, illetve keretében nagy változás nem történt a dabasi összecsapás óta. A maródiak ugyanazok, Topic, Ugalde és Peric. Sőt, Peric-et időközben meg is műtötték egy makacs izomsérülés miatt, így rá is hosszabb rehabilitáció vár. Topic és Ugalde viszont egyre közelebb a végső felépüléshez. Ami azonban már biztos, és a csapatunk szempontjából örömteli, hogy Bartucz Laci meggyógyult, és visszatérhet a kapuba…
- Megpróbáljuk a hatékony védekezésre építeni a taktikánkat, hogy aztán abból gyors gólokat lőhessünk – hangsúlyozta mesterünk. – Hogy ez mennyire sikerül, az majd a pályán dől el, de tudjuk, minden csapatnak vannak gyengéi, így az ellenlábasunknak is. Ám, ha eredményesek akarunk lenni, akkor fejben jóval koncentráltabbnak kell lennünk, mint voltunk az előző meccseinken. Gőzerővel hajtunk a szegediek ellen is, és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból.
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |