Az első félidő derekáig fej-fej mellett haladt a két csapat. A mieink nem túl meggyőzően játszottak, ellenben meglehetősen pontatlanul. Ennek az lett a következménye, hogy a dabasiak végig szorossá tudták tenni az első harminc percet. Olyannyira, hogy a két gárda közötti legnagyobb különbség négy gól volt, és az is kettőre olvadt a fordulásig.
Szünet után sem változott jelentősen a mérkőzés képe. A csapatunk ziccereket hibázott, kapufákat lőtt vagy csak egyszerűen eladta a labdát. A vendégek emiatt, szinte észrevétlenül, egy gólra fellopództak a nyomunkba.
A játék lüktetését, hullámzását az is bizonyította, hogy aztán, amikor néhány percre megrázta magát a Tombor-csapat, és koncentráltabban kézilabdázott, máris négygólosra, majd hatgólosra nőtt az előnye. És ezt a fegyelmezettebb és pontosabb játékot folytatták a mieink, miközben egyre inkább élesebbé váltak. Így a hajrára igazából, a vitás kérdések mind eldőltek.
Hatvan perc számokban
MOL Tatabánya KC – Dabas KK 36-29 (18-16)
Multifunkcionális csarnok, Tatabánya, 2000 néző, vezette: Nagy F., Túróczy J.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez 2, Ancsin 2, Juhász Á. 5, Vilovszki 3., Győri M. 1, Krakovszki B.4. Csere: Nagy A. (kapus), Obradovics, Pergel 3, Maras 8 (3), Vajda H 3., Yadegari 1, Enomoto 4, Eklemovic, Krancz. Edző: Tombor Csaba.
Az eredmény alakulása, 5.p.: 0-2, 14.p.: 6-5, 18.p.: 10-7, 22.p.: 14-10, 27.p.: 16-12, 33.p.: 20-17, 37.p.: 24-20, 40.p.: 24-23, 49.p.: 30-24, 58.p.: 36-27.
Kiállítások: 6, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 4/2.
Kontra Zsolt: - Bartucz Laci kapusunk a héten tovább növelte a maródiak listáját, így az ifista Nagy Arnold is pályára léphetett a hajrában. Egyébként egy küzdelmes mérkőzésen, lelkes szurkolóink támogatásával, a második félidőben feljavuló védekezésünknek, kapusteljesítményünknek és támadásainknak köszönhetően magabiztosan nyertünk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |