Ha némi nehézség árán is, de behúztuk a záró fordulóban a két pontot, ezzel véve revánsot a kupafiaskóért...

Mondhatni, az első játékrész derekáig valószínűleg úgy alakultak a dolgok ahogy elterveztük. Az első percektől eltekintve ugyanis Kék Tigriseink ragadták magukhoz a kezdeményezést, és dominálták is a mérkőzést. Aztán kissé megtört a lendületünk, és a házigazdák átvették a vezetést. A félidő utolsó perecei azonban nekünk jöttek ki jobban, így minimális előnnyel térhettünk pihenőre.

Szünet után – némi túlzással – úgy jöttünk ki az öltözőből, mintha vért ittunk volna. Szinte állva hagytuk vendéglátóinkat, és pillanatok alatt négy-öt gólra növeltük a vezetésüket. Ám, ahogy telt-múlt az idő, a dabasiak egyre inkább magukra találtak, miként tették ezt az előző félidőben is. A negyvenedik perc tájékán már ismét ott lihegtek a nyakunkban… Ettől kezdve fej-fej mellett haladtunk, mivel egy-két gólra olvadt az előnyünk. Sőt, ahogy közeledett a véghajrá, egyre szorosabbá, izgalmasabbá vált a találkozó. Három perccel a meccs lefújása előtt még „ismeretlen” volt a győztes kiléte… Végül a Tombor-csapat csak behúzta a két pontot. Tegyük hozzá, nem érdemtelenül.

Így zajlott a mérkőzés
Dabas KC – MOL Tatabánya KC 28-29 (12-13)
OBO Aréna, Dabas, 500 néző, vezette: Horváth P., Marton B.
Tatabánya: Nagy B. – Rodríguez 8, Maras 1 (1), Vilovszki 2, Ubornyák 3, Győri M. 2, Ugalde 5. Csere: Székely M. (kapus), Ancsin 2, Peric 1 (1), Obradovics, Pergel 5, Hornyák B., Krancz, Bodor, Edwards. Vezetőedző: Tombor Csaba.
Az eredmény alakulása, 4.p.: 2-1, 10.p.: 3-6, 17.p.: 8-9, 27.p.: 12-10, 29.p.: 12-12, 34.p.: 12-17, 46.p.: 20-21, 51.p.: 24-27, 56.p.: 27-27, 59.p.: 28-28.
Kiállítások: 2, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 3/2.
Jaksi mondta
Sibalin Jakab: - Nem volt könnyű mérkőzés, annak ellenére, hogy egész héten igyekeztünk fenntartani a srácokban a kellő koncentrációt a már biztos harmadik hely okán. De sokat hibáztunk. Azt is mondhatnám, hogy csupán öt-hat percet játszottunk jól. Ám az külön öröm, hogy egy ilyen nehéz idényt bronzéremmel és győzelemmel zártunk.
-Petrik József-
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |