Nagy lendülettel kezdtünk, és ennek meg is lett az eredménye, mert már a tízedik perc táján viszonylag megnyugtató – három-ötgólos - előnyt harcoltunk ki az egyébként lendületes vendégekkel szemben. Az első játékrészben leginkább Maras és Győri Matyi csipkedte magát, miközben a kapuban Székely Marci igyekezett minél többet hozzátenni a hazai sikerhez.
A szakmai stábunk – a lábadozó Topicon kívül – sérülés miatt nem számíthatott sem Josip Peric-re, sem Ancsin Gabira.
A szünet után is dinamikus kézilabdával rukkoltunk elő. Maras és Győri a második játékrész elején is ott folytatta, ahol az első harminc percben abba hagyta, de most még Ubornyák is csatlakozott ehhez az eredményes duóhoz. Nem véletlen, hogy a második félidőből még csak öt perc telt el, ám máris hat góllal vezettek Kék Tigriseink, és ezt az előnyt tovább sikerült csapatunknak növelnie. Ennek az lett a „következménye”, hogy a negyvenedik perc környékén tízre nőtt a két gárda közötti különbség. Ezzel pedig, negyedórával a találkozó lefújása előtt, már minden vitás kérdés eldőlt a pályán.
Ez történt…
MOL Tatabánya KC – Fejér B. Á. L. -Veszprém 36-25 (16-13)
Multifunkcionális sportcsarnok, Tatabánya, 1100 néző, vezette: Paska D. Vastag S.
Tatabánya: Székely M. – Rodríguez P. 6, Maras 8 (1), Vilovszki 2, Ubornyák 4, Győri M. 10, Ugalde 1. Csere: Móri Mika (kapus), Obradovics, Hornyák B., Pergel 4, Bodnár Á. 1 (1), Bodor, Edwards. Edző: Tombor Csaba.
Az eredmény alakulása, 4.p.: 2-1, 9.p.: 5-1, 14.p.: 8-3, 24.p.: 13-11, 34.p.: 20-14, 40.p.: 25-18, 43.p.: 28-28, 49.p.: 32-21, 55.p.: 33-24.
Kiállítások: 8, illetve 2 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 4/3.
Vélemény
Kontra Zsolt, a Tatabánya technikai vezetője. – Továbbra is nélkülöznünk kellett több meghatározó játékosunkat, sőt, az egyik kapusunk, Nagy Benedek is betegen ült le a kispadra. Ennek ellenére lendületesen kezdett a társaság. Sok volt a jó egyéni teljesítmény is. Üde színfoltot jelentett, az élete első élvonalbeli meccsén pályára lépő kapusunk, Móri Mika remek bemutatkozása…
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |