A szombaton 18 órakor kezdődő Bányász-rangadón Altmár és Horváth M. fújják majd a sípot.
Eddig mindig jó és látványos mérkőzést hozott a két csapat csatája, amely többnyire a mi sikerünkkel zárult.
A mieink jelenleg a 17 mérkőzésen megszerzett 25 pontjával a tabella harmadik helyén tanyáznak. A házigazdáknak 12 pontjuk van és a tizenegyedik helyen állnak. Ennek ellenére most is izgalmas összecsapásra lehet számítani. Ezt erősítette meg Tombor Csaba vezetőedzőnk.
- A komlóiak új edzője, Marosán György megérkezése óta más stílusban játszik a baranyai gárda – emelte ki a Kék Tigrisek szakvezetője. – Amennyire a videofelvételek alapján elemezni tudtuk a játékukat, egyértelműnek tűnik, hogy jóval agresszívebb lett a védekezésük. A komlói amúgyis „meleg pályának” számít, legfőképp lelkes szurkolóik miatt, de a gárda is nagyon masszív. Sok múlik majd azon, miként állunk bele a meccsbe. Ha a védekezésünk feszes lesz, arra tudunk építkezni.
Az örömteli volt, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjében, - amelyet sikerrel vett a Tombor-csapat - ismét pályára léphetett, a válogatott jobboldali átlövőnk, Ancsin Gabi, valamint Győri Matyi is.
- Valóban jó hír, hogy két meghatározó sportolónk visszatérhetett – emelte ki Tombor Csaba. – De közben Pergel megbetegedett, Pedro pedig kisebb bokasérüléssel bajlódik. Szerencsére a többiek rendben vannak.
Még egy érdekesség a mérkőzéssel kapcsolatban. A küzdő feleknél található a bajnoki góllövőlista két éllovasa, a 103 gólos komlói Melnyicsuk, illetve az eddig 101 találatig jutott Pedro.
-Petrik József-
1. Telekom Veszprém | 20 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 18 |
3. MOL Tatabánya KC | 14 |
4. FTC-Green Collect | 11 |
5. Csurgói KK | 11 |
6. Balatonfüredi KSE | 10 |
7. HSA NEKA | 10 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 10 |
9. Dabas KC | 9 |
10. CYEB-Budakalász | 8 |
11. QHB Eger | 8 |
12. Carbonex-Komló | 6 |
13. PLER-Budapest | 3 |
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém | 2 |