(Fénykép: Hagymási Bence)
– Milyen célokkal érkezett hozzánk? – kérdeztük a szakvezetőt.
– A közeli stratégiám az volt, hogy a Tatabánya hagyományosan jó védekezését „felelevenítsük”. Ez nehéz feladatnak ígérkezett és ígérkezik, mert ez a munka folyamatos. Két védekezési formát igyekszünk tökéletesíteni, az egyik a hatos falas, a másik pedig az öt plusz egyes. Ám ehhez idő kell.
(Fénykép: Hagymási Bence)
– Mit várt az ősztől?
– A hosszabb távú tervünk, hogy a gárda nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzen majd a pontvadászat végén. Ilyen szempontból – mondhatnám – szépen fest a jelenlegi tabella. Ezt részsikernek tekintem, de jó úton járunk. Viszont azt nem hallgathatjuk el, hogy a tavasz keményebbnek ígérkezik, mert gyakorlatilag minden, közvetlen riválisunkhoz utaznunk kell.
(fénykép: Hagymási Bence)
– Mi volt, ami ebben a szezonban nem igazán tetszett?
– A játékosaimra kevés negatívumot tudnék mondani. Mindenki igyekezett a maximumot kiadni magából. Van, aki könnyebben illeszkedett be az új játékrendszerbe, van akinek több időre volt ehhez szüksége. Egyébként idegenben és hazai pályán nagyjából egyformán teljesítettünk. Persze sokkal jobb itthon, népes és lelkes szurkolótáborunk előtt játszani. Úgy gondolom, átlagon felül Pedro, Ancsin Gabi, Peric és Topic teljesített, de ne feledjük, a siker közös, a csapat érdeme. Három olyan mérkőzést azonban említhetnék, amely során igazi megingásokat tapasztaltam. Ilyen volt a NEKA-val szemben elért döntetlen, a Komló elleni második félidő, illetve a ceglédiekkel vívott meccs utolsó tíz perce. De összességében jól teljesítettünk ebben a szezonban.
A Kék Tigrisek a közös felkészülést 2023. január 9-én kezdik felméréssel, de a srácoknak már a két ünnep között, otthon is kell edzenijük...
-Petrik József-
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 8 |
4. FTC-Green Collect | 6 |
5. MOL Tatabánya KC | 6 |
6. Carbonex-Komló | 5 |
7. Balatonfüredi KSE | 4 |
8. Csurgói KK | 4 |
9. HSA NEKA | 4 |
10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
11. PLER-Budapest | 3 |
12. QHB Eger | 2 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |