Kétszer annyi pontot – 18-at - gyűjtöttünk, mint a NEKA. Emellett hét hellyel előzzük meg a házigazdákat a tabellán. Ennek ellenére mesterünk, Tombor Csaba kiemelte, hogy egy gyors, kellemetlen ellenfélhez látogatunk, amely nagyon taktikusan kézilabdázik.
- Fontos, hogy már a meccs elejétől mi domináljunk – hangsúlyozta. – Nem engedhetjük meg, hogy a fejünkre nőjenek. Sokan talán fanyalogtak, hogy egy góllal vertük meg a Füredet, de a győzelem volt a lényeg. Azt hiszem, egy Európa Ligás gárdát legyőzni jelentős fegyvertény.
Szakvezetőnk szólt arról is, hogy az jó előjel, ha visszafogottabb teljesítménnyel is hozzuk a győzelmeket.
- Úgy gondolom, most már kicsit frissebbek leszünk – fogalmazott Tombor Csaba. – A fejekben is helyre tettük a dolgokat, azaz felkészülten várjuk a találkozót. Ahogy legutóbb is mondtam, tesszük a dolgunkat, de még mindig lehetne egy kissé bővebb a keretünk, hogy még magabiztosabbak lehessünk.
Nálunk jelenleg csak Ugalde játéka kérdéses. Az ő esetében mindenképpen szeretnénk elkerülni, hogy úgymond rásérüljön. Cristianra ugyanis a továbbiakban is nagy szüksége van és lesz a Kék Tigriseknek.
Tombor Csaba a beszélgetés végén még hozzátette, nagyon számít arra, hogy sok lelkes szurkoló kíséri el a kedvenceket a Balaton-parti partira…
-Petrik József-
1. ONE Veszprém HC | 42 |
2. FTC-Green Collect | 35 |
3. OTP Bank - PICK Szeged | 34 |
4. MOL Tatabánya KC | 27 |
5. Balatonfüredi KSE | 25 |
6. ETO University Handball Team | 25 |
7. Csurgói KK | 19 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 16 |
9. Carbonex-Komló | 16 |
10. HSA NEKA | 15 |
11. PLER-Budapest | 13 |
12. QHB Eger | 9 |
13. CYEB-Budakalász | 9 |
14. Dabas KC | 9 |