Felkészülési mérkőzés
MOL-Tatabánya KC–Budakalász 34-27 (19-12)
Tatabánya, zárt kapuk mögött.
Tatabánya: Székely – Ubornyák, Ancsin 6, Obradovics, Topics 3, Győri 1, Ugalde 4. Csere: Nagy (kapus), Maras 6, Hornyák 2, Krancz 1, Bodor 1, Pedro 8, Vilovszki 2, Edwards. Vezetőedző: Tombor Csaba.
Hétméteresek: 3/2, illetve 5/3.
Kiállítások: 6, illetve 8 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-3, 9. p.: 6-4, 19. p.: 10-9, 26. p.: 16-9, 37. p.: 22-14, 44. p.: 27-16, 49. p.: 29-21, 59. p.: 32-26.
A Gyöngyös hazai és a HSA NEKA idegenbeli legyőzése után ezúttal az élvonalbeli bajnokság előző szezonjában a nyolcadik helyen végző Budakalász volt ötödik helyezett csapatunk ellenfele, amely ezúttal is nélkülözni kényszerült a sérült Pergelt és Pericset.
A mérkőzést mindkét csapat idegesen, sok hibával kezdte, támadásban és védekezésben is bőven akadt javítanivaló mindkét oldalon. Mi nyugodotunk meg előbb, az egyre inkább belemelegedő, büntetőt (majd a kipattanó utáni lövést is) hárító Székely védései adták meg a csapat stabilitását. 10-9-nél egyszer még feljöttek egy gólra a vendégek, innentől kezdve azonban nagyon összeállt a védekezésünk, ennek köszönhetően pedig zsinórban hat gólt lőttünk. Két szélsőnk, Ugalde és az első játékrészben öt gólt szerző Pedro is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, miközben a beállósokat is egyre többször sikerült megjátszani. Maras játékidőn túl dobott gyönyörű szabaddobás-góljával alakult ki a hétgólos félidei különbség.
A második játékrész elején nem változott a különbség, a félidő közepére azonban fiaink 10 gól fölé növelték előnyüket, ekkor Ancsin és Maras voltak a gólfelelőseink. A játékrész végén már látszott a felkészülési időszak sűrűjében járó hazai csapaton a fáradtság, emellett több fiatal tatabányai tehetség is lehetőséget kapott, így a Budakalász a mérkőzés végére visszaállította a félidei különbséget. Ehhez az is kellett, hogy Nagy időntúli hétméterest védjen, de az összességében jól játszó csapatunk győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben.
Tombor Csaba: – Nehéz héten van túl a csapat, hiszen a maximális edzésterhelés mellett két edzőmeccset is játszottunk. A mérkőzés képével többé-kevésbé elégedett vagyok, elindultunk egy úton, amin remélem, hogy a lehető legkönnyebben megyünk végig. Örülök, hogy újra nyerni tudtunk.
Tudósított: Kun Attila
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |