hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Izgulós első félidő után, jobban sikerült a második játékrész
2022. április 30.
Nem volt egyszerű mérkőzésünk a Csurgó ellen, de végül otthon tartottuk a két pontot.

A K&H Liga 22. fordulójában hazai pályán fogadtuk a Csurgói KK együttesét.

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött, ugyanis klubunk és a helyi sport elkötelezett támogatójára, a mesterszakácsra, Kovács Józsefre emlékeztünk.

Mi kezdhettük a találkozót, azonban a vezetést a Csurgó szerezte meg, kettő hibánkat is kihasználta ellenfelünk, így kettő volt a hátrányunk rögtön a legelején.

Azonban hamar jött a mi oldalunkról is a gól, Balogh volt eredményes. Sajnos hamar kerültünk először emberhátránya, Fotachét küldték ki a 3. percben. Azonban elsőre jól védekeztünk, Sunajko harcolt ki egy belemenést. A második gólunkat is Balogh szerezte, de a lerohanásból újból vezetést szerzett a Csurgó.

Jobbátlövőnk a harmadik találatban is benne volt, gyönyörű passzát Juhász váltotta gólra kínaiból, majd egy elcsent labdát követően Bartucz indította Sunajkot és át is vettük a vezetést, majd egy újabb Bartucz passz után most Juhász lódulhatott meg, kettő volt az előnyünk.

 

A Csurgó azonban fel tudott zárkózni és Stojnic megsérült, sajnos, amit neki nem fújtak be az egyik oldalon, azért a másik oldalon hetes következett, de Wyszomirski védeni tudta a büntetőt.

Lengyel kapusunk maradt is a pályán és újabb fontos hárítást tudott bemutatni, de mindkét fél sok hibával játszott. Ancsin első góljával azonban újra magunkhoz tudtuk ragadni a vezetést. Majd egy szép gólpasszt is kiosztott jobbátlövőnk, amit Hornyák váltott találatra.

A Csurgó a 20. perc végén tudta újból visszavenni a vezetést, azonban a játékvezetők nem adtak esélyt a válaszra, kissé érthetetlen módon vették el Ancsintól a labdát, de a következő támadásnál már maradhatott átlövőnknél a játékszer, dobott is egy gólt. Ekkor jött az első csurgói időkérés. Ellenfelünk azonban nem talált be, mi viszont igen: szép összjátékot láthattunk Hornyák és Juhász között. Hátul Wyszomirski újból védeni tudott, majd Dragan Djukic is időt kért, amit egy hetes követett, Balogh pedig biztos kézzel értékesítette is, ismételten kettővel vezettünk.

A szünetre egyre csökkent az előny, így 14-13-as állásnál vonulhattak a csapatok a szünetre.

 

A második félidő első gólját sajnos nem mi szereztük, Tóth volt először eredményes, sőt újabb találatával a Csurgó át is tudta venni a vezetést, de a mérkőzésen utoljára. A 36. percben ugyanis visszavettük az irányítást és már nem is engedtük ki a kezünkből vezetést. A 40. és a 41. percben is labdaszerzésből tudtunk gyorsan gólt szerezni, először Hornyák, valamint Ancsin révén.

A 46. percben már öttel vezettünk, Balogh volt újra eredményes, majd ezt követően a friss apuka, Juhász talált be újból, ezzel tartva az előnyünket. Ekkor azonban Ancsin percei következtek, egymás után háromszor szerzett gólt átlövőnk és meglepő módon a hetes vonalnál is megjelent, de nem remegett meg a keze, büntetőből is betalált. Ekkor már azt hihettük, hogy nyugodtan zajlik az utolsó pár perc, de sajnos Krsmancic nem gondolta így.

 

Az ellenfél játékosa ugyanis teljesen indokolatlanul és szándékosan arcon könyökölte Fotachét, majd hirtelen az összes játékos a kapunk előtt termett és kisebb dulakodás alakult ki. Román játékosunk szerencsére olcsón megúszta a dolgot, ugyanis nem tört el az orra, de a vér sajnos folyt rendesen. Krsmancic piros és kék lapot is kapott, de a mi játékosunkat is kiállították. A bírók ekkor osztottak még a Csurgónál pár kiállítást, habár nem tudjuk pontosan miért és gyúrónk, Kovács Gyula is valamiért sárga lapot kapott.

Végül Sunajko még egyszer betalált, ezzel beállítva a 32-24-es végeredményt. Habár a találkozó nehezen indult és több hiba is belecsúszott a játékunkba, a második játékrészben felpörögtünk és azt a tempót hoztuk, amit az elmúlt pár találkozón megszokhattunk. Juhász volt a legeredményesebb játékosunk kilenc találattal, de Ancsin is nyolc gólig jutott.

A következő mérkőzésünket jövő hét szombaton játsszuk idegenben, a Komló ellen. Köszönjük a mai buzdítást és a molinókat szurkolónknak!

 


K&H Liga, 22. forduló
Grundfos Tatabánya KC – Csurgói KK 32-24 (14-13)


Tatabánya: Bartucz (4/15), Wyszomirski (6/19) (kapusok), Bognár, Juhász 9, Hornyák 3, Stojnic 2, Sunajko 4, Balogh 4 (1), Győri, Urban 2, Ancsin 8 (1), Zdolik, Ushal, Fotache, Fekete, Bodor

Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
Hétméteresek: 2/4, 2/5

Nézőszám: 1783 fő

Eredmény alakulása: 5. perc: 2-3, 10. perc: 6-6, 15. perc: 7-7, 20. perc: 10-11, 25. perc: 13-11, 30. perc: 14-13, 35. perc: 15-15, 40. perc: 18-15, 45. perc: 22-19, 50. perc: 26-20, 55. perc: 28-24, 60. perc: 32-24

 

Képek forrása: Hagymási Bence





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat