Fekete Dávid még januárban érkezett csapatunkhoz, ahova hamar beilleszkedett és tevékeny részese együttesünknek. Szélsőnkkel az elmúlt pár hétről, az eddig itt elöltött időről, valamint a szezon hátralevő részéről beszélgettünk.
Hogyan alakult most a szünet, mire fordítottátok a legtöbb időt az edzéseken, valamint az Eger elleni felkészülési találkozón?
- A három hétben kaptunk pár napot a pihenésre, de a munka sem állt meg. Készülünk a Csurgó elleni találkozóra, ebben segített az Eger elleni edzőmeccs, ahol a védekezésre és a lerohanásra fektettünk nagyobb hangsúlyt.
Még januárban a Győr ellen majdnem ezer nap után játszottál újra, azóta pedig tevékeny részese vagy csapatunknak. Ezalatt a pár hónap alatt is nagyot fordult veled a világ?
- Valóban nagyot fordult a világ, hálás vagyok a klubnak a lehetőségért, amit kaptam. A február és a március eleje kifejezetten feszített tempó volt az Európa Liga és a bajnokság miatt, fizikailag és mentálisan is fárasztó volt, de úgy gondolom sikerült beilleszkednem a csapatba és jó teljesítményt tudtam nyújtani. Ebben sokat segítettek a csapattársaim és a szakmai stáb. “Könnyű” dolgom volt hiszen azt csinálhatom nap mint nap amit szeretek.
Mi a célkitűzés a szezon hátralevő részére a csapatnak és neked személyesen?
- A céljaink változatlanok, szeretnénk elérni a nemzetközi kupa kvalifikációt, és minél előbb akarunk végezni a bajnokságban. Személy szerint szeretnék továbbra is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani és fejlődni hétről hétre.
K&H Liga, 22. forduló
Grundfos Tatabánya KC - Csurgói KK, április 30., szombat, 18:00
Jegyek még kaphatóak a találkozóra, ezen a LINKEN.
Képek forrása: Székely-Marosi Kata
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |