hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"Igazán különleges érzés itt játszani!"
2022. április 26.
Vezetőedzőnk szerint hamar otthonunkká vált az új csarnok és bízik benne, hogy újra szép élményekkel gazdagodhatnak a szurkolók szombaton!

Csapatunk szombaton újra hazai pályán léphet pályára, hiszen a Csurgót fogadjuk. Dragan Djukic számára abból a szempontból különleges a találkozó, hogy pont a somogyiak ellen ülhetett le először a kispadra. Emellett beszéltünk vele az elmúlt hetekről, az Eger elleni felkészülési találkozóról, valamint a különleges hazai hangulatról.

 

 

Tavaly novemberben pont a Csurgó ellen ülhettél le először a kispadra. Miben változott leginkább azóta a csapat?

- Lehet ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolni, de semmiképpen sem egyszerű erre nekem választ adni. Az első naptól a csapat tagjának éreztem magamat és minden egyes nap próbálom lépésről lépésre építeni az együttest. Rövid idő alatt nagyon hosszú utat tettünk meg, sok találkozónk volt, rengeteg kihívás volt ebben a periódusban, de továbbra is élvezem, mosolygok, szeretek ezzel a csapattal dolgozni.

 

Egy hosszabb időszakunk volt most tétmérkőzés nélkül, de az Eger ellen játszottunk egy felkészülési találkozót. Mi volt a tanulsága annak az összecsapásnak?

- Nem a legjobbkor jött a szünet, hiszen eléggé jó formában voltunk, eléggé jól alakultak a dolgok. Fontos mérkőzéseink voltak és elégedett voltam a Füred és az FTC ellen látottakkal is. Ez a hosszú szünet a válogatott találkozókkal és a kupa négyesdöntővel befolyásolják a csapatot, vannak kisebb sérüléseink, de bízom benne, hogy mindenki rendben lesz a következő összecsapásra. Az Eger elleni mérkőzés pedig arra mindenképpen jó volt, hogy kipróbáljunk dolgokat, formában tartsuk a csapatot. És habár egy igazán jó találkozó volt, azok a mérkőzések számítanak igazán, amik hátra vannak még a bajnokságban, ezekre figyelek a leginkább. Voltak azonban olyan elemek, amiket felhasználhatunk már a hétvégén, ezeken kell dolgoznunk.


Az utolsó előtti hazai meccsünk jön az idei szezonban. Mióta az új csarnokban játszunk, csak egyszer szenvedtünk vereséget. Mi lehet ennek a titka, teljesen otthon érezzük magunkat, sokat segít a hatalmas szurkolói támogatás?

- Amióta megkaptuk az új otthonunkat, azóta jobbnál jobb meccseink vannak itt, mondhatni megmozgatnak ezek a találkozók egy egész várost. Előtte is sokan eljöttek, de mintha változott volna valami, rengetegen jönnek és várják, hogy egy kiváló estéjük legyen itt a csarnokban. Az pedig, hogy csak kettő hazai mérkőzésünk van, az még inkább indok és meghívás arra, hogy minél többen kilátogassanak szombaton! Együtt sokra vagyunk képesek, szinte minden élményem pozitív ebben a csarnokban, még a Veszprém elleni vereség is valamennyire, hiszen teltház volt és azóta voltak itt nagy meccsek, mind a női, mind a férfi válogatott játszott itt. Ez a csarnok hamar a magyar kézilabda része lett, nekünk pedig az otthonunk és kívánom, hogy a jövőben is ez így maradjon: igazán különleges érzés itt játszani!

 


K&H Liga, 22. forduló

Grundfos Tatabánya KC – Csurgói KK, április 30., szombat, 18:00

Jegyek még kaphatóak, ezen a LINKEN!

 

Kép forrása: Hagymási Bence





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat