A K&H Liga 21. fordulójában a Ferencvároshoz látogattunk. Ahhoz a csapathoz, ami jó pár éve a mumusunknak számított, de ősszel már sikerült őket legyőzni, azonban idegenben jó pár éve nem tudtuk begyűjteni a két pontot.
Az FTC kezdte a mérkőzést és első támadásukból be is találtak, a túloldalt elmaradt Győri lövése után a sípszó, de a második lövésünk már bent volt, Ancsin volt eredményes. Ezt követően újra a fővárosiak voltak eredményesek, Stojnic maradt lent a földön, de szerencsére nem volt nagy a baj.
A második találatunkat is Ancsin szerezte, mindkét csapat keményen kezdte a találkozót, két sárga lapot is begyűjtöttünk hamar. Azonban nem csak a lapokat, hanem a gólok is gyűjtöttük, Juhász góljával át is vettük a vezetést. Majd hamar kettővel is mentünk, Ancsin volt a gólszerző, kapott egy nagy taslit utána, azonban a sípszó elmaradt...
Bartucz közben gyorsan háromszor is megakasztotta ellenfelünket, és hárommal mentünk a 8. percben. Ekkor jött az első hazai időkérés. Azonban a gól elmaradt a Ferencvárostól, mehettünk a négygólos előnyért, amit Győri megindulása meg is hozott. Ancsin benyitott korábbi csapata ellen, újabb gólt dobott és egy gyors Sunajko megindulás után már öttel vezettünk.
Ekkor érkezett az első kiállításunk, Fotache kellett, hogy leüljön a kispadra. Körbejárattuk a labdát, azonban Sunajko kiszorult helyzetből nem talált be, Bujdosó pedig igen, 5-8 volt az állás a 13. percben. Emberhátrányban is jók voltunk elől, Győri szép csele után be is talált.
Stojnic időközben visszatérhetett a pályára, és Zdolik és érkezett és tőle megszokott módon dobott is egy nagy gólt. Jött a második emberhátrányunk, Stojnicot állították ki. Ez nem akasztott meg minket, Juhász szerzett labdát és az ötgólos előnyért mehettünk újfent. Akadt egy kis félreértés Zdolik és Hornyák között, ekkor azonban jött megint Juhász és megakadályozta az üreskapus találatot.
Hátrányban sikerült beállóból is betalálni, Ushal volt eredményes, majd Ancsin akasztott megint egy nagy gólt a kapuba. Jobbátlövőnk először hibázott a találkozón, de hátul Bartucz szépített egy újabb hárítással. Ushal második lövése nem talált utat a kapuba, azonban a kipattanó a mienk lett, de a játékvezetők elvették tőlünk a labdát. Bartucz brillírozott továbbra is, most ziccert fogott és habár Juhász lövése mellészállt, Ancsin rögtön vissza is szerezte a labdát.
Ma már sokadjára maradt el ekkor a sípszó, Stojnic szinte ülve kellett, hogy lőjjön, azonban a hetes elmaradt. Bartuczot ez nem billentette ki, spárgázott egy nagyot, nem lehetett rajta kifogni. Balogh is beszállt, ki is harcolt rögtön egy hetest, azonban a testvérpárharcot Kristóf nyerte, ugyanis hárítani tudta Győri lövését. Kapusunk nem igazán lehetett kifogni, vezetőedzőnk pedig időt kért. Ezt egy gyönyörű kínai gól követte, Juhász volt eredményes, majd egy középkezdést követően újra csapatkapitányunk talált be.
Ellenfelünk azonban nem hagyta magát, sok idő után újra háromra csökkentette hátrányát Debreczeni találata után, majd hirtelen kettőre is, de Juhász gyorsan válaszolt. Végül maradt a háromgólos előny, 13-16-ra vezettünk a szünetben.
A második félidő egy Juhász belemenéssel indult, majd hiába szerzett Hornyák labdát, belefújtak a játékvezetők, de gyorsan vissza is kaptuk a labdát, Győri pedig ezúttal át tudta verni testvérét. Ancsin ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta, Bartucz úgyszintén és gyorsan visszaállítottuk az ötgólos előnyünket.
A 36. percben 15-20 volt az állás egy újabb Ancsin löket után, majd Wyszomirski érkezett egy hetes erejéig a kapuba, amit meg is fogott. A fordulásból pedig már megszületett a hatgólos különbség is, Sunajko volt eredményes. Következett a második hazai időkérés is, de védekezésben is erősek voltunk, Juhász szerzett labdát, Ancsin pedig újra betalált, már héttel vezettünk. Bartucz két védést mutatott be gyorsan egymás után, majd jött egy kettős kiállítás, Debreczenit és Stojnicot is leküldték. Sunajko ismételten betalált, szépen járattuk a labdát, nyolcra nőtt az előny, Horváth Attila pedig kikérte a Fradi utolsó időkérését is kikérte.
Ancsin sokadszorra akasztott nagy gólt az ellenfél kapujába, majd kaptunk egy újabb két percet, Fotache mehetett a padra, majd miután visszatért, kapott egy újabb két percet, így „kipontozódott”. Ez sem akasztotta meg a lendületünket, mentünk tovább előre, Wyszomirski kiválóan szállt be a meccsbe. Azonban jött egy ijesztő jelenet az 51. percben Győri rogyott a földre, miután konkrétan kapott egy nem kicsi könyököst Mikitától. Játékosunk után ott maradt egy vértócsa, a bírók pedig Pordánt állították ki Mikita helyett, Győri pedig később még szerencsére folytathatta a játékot.
Habár a továbbiakban a kilencgólos előnyünkből hat lett, mi nyertük meg a találkozót 26-32-re! Ha a szezon egyik legjobb meccsét játszottuk a Füred ellen, a mai teljesítményünk is hasonló volt, nagyon kevés hibával, kőkemény védekezéssel és hatékony támadással tudtuk elhozni idegenből a két pontot. Abból az Elek Gyula Arénából, ahol már 3 éve nem tudtunk nyerni.
Ancsin Gábor 14 (!) gólig jutott, Bartucz 31, Wyszomirski pedig 54 %-kal védett, valamint két hetest is megfogott.
Most csapatunk egy hosszabb szünetre vonul, azonban négy játékosunk a válogatotthoz utazik majd. Legközelebb április 30-án, a Csurgó ellen játszunk majd a bajnokságban, hazai pályán.
A Budapestre ellátogató szurkolóknak pedig nagyon szépen köszönjük a támogatást, idegenben is katlant teremtettek és végig támogatták a csapatot!
K&H Liga, 21. forduló
FTC – Grundfos Tatabánya KC 26-32 (13-16)
Tatabánya: Bartucz (9/29, 31%), Wyszomirski (7/13, 54%), (kapusok), Bognár, Juhász 5, Hornyák 1, Stojnic, Sunajko 4, Balogh, Győri 5, Urban, Ancsin 14, Zdolik 1, Ushal 2, Fotache, Fekete, Bodor
Edző: Dragan Djukic
Kiállítások: 2 perc, 12 perc
Hétméteresek: 3/5, illetve 0/2
Eredmény alakulása: 5. perc: 2-3, 10. perc: 3-8, 15. perc: 6-9, 20. perc: 8-12, 25. perc: 9-13, 30. perc: 13-16, 35. perc: 15-19, 40. perc: 15-23, 45. perc: 19-26, 50. perc: 21-28, 55. perc: 22-31, 60. perc: 26-32
Képek forrása: Székely-Marosi Kata
Tudosítás: Vankó Lázár Bence
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |