A Magyar Kupa negyeddöntőjében Veszprémbe utaztunk, ahol egy döntetlen vagy egy győzelem a Final Fourba jutást jelentette volna a Magyar Kupában.
Ellenfelünk egyből lehozta a kapusát, úgy nyitotta a találkozót, a vezetést is a Veszprém szerezte meg, Urban válasza pedig a kapufán csattant, a hazaiak pedig meg is lógtak gyorsan kettővel, de jött az első gólunk, Fekete talált be.
A Veszprém agresszívan és gyorsan kezdte a mérkőzést, 4-1-re vezettek az 5. perc elején. A 6. percben heteshez jutottunk, a bírók pedig arra jutottak, hogy Balogh arcon találta Borbélyt, ezért kiállították...
Egyelőre nem tudtuk megfogni támadásban az ellenfelünket, gól gólt követett, azonban kicsit összeszedtük magunkat, zárkóztunk a hazaiakra, támadásban fejavultunk, fel is zárkóztunk egy gólra Hornyák megindulása után.
A Veszprém továbbra is folyamatosan lehozta Borbélyt és hiába szereztünk kétszer is labdát ilyen helyzetben, mindkét üreskapus lövésünk mellé ment. Ezt egy újabb kiállítás követte, ez is egy kicsit kétes ítéletnek tűnt, Stojnic kellett, hogy leüljön a padra.
Szépen kapaszkodtunk, a 19. perc közepén 12-10 volt az állás, azonban védekezésben újfent nem igazán volt ellenszerünk a Veszprémre. A dolgokon nem segített, hogy egy újabb kétperces kiállítást kaptunk, Ushalt ítélték szabálytalannak a játékvezetők. Dragan Djukics pedig először kért időt a mérkőzésen, egyből be is talált szélről ezt követően Hornyák. A Veszprém szinte folyamatosan lehozta a kapusát, így játszottak szinte végig az első játékrészben.
Győri jól szállt be a találkozóba, mind a négy kísérletével átverte Borbélyt, a különbség pedig három és négy találat között mozgott. Éles József is időt kért, utána pedig újra emberhátrányba kerültünk, Juhász volt a kiállított. Bartucz azonban fontos pillanatban tudott hárítani, majd hiába blokkról ment mellé Ancsin lövése, nem kaptuk vissza a labdát.
A 28. percben kerültünk mi először emberelőnybe, de hiába tolták meg Stojnicot a lövésénél, elmaradt a büntetés, nem tudtunk felzárkózni egyre. Végül három volt a különbség a két fél között, 18-15-re vezetett a Fejér-B.Á.L. Veszprém, Ancsint kiállították, emberhátrányból indíthattuk a második félidőt.
Nem indítottuk jól a második játékrészt, ugyanis az első öt percben nem tudtunk betalálni, a 40. percre pedig már héttel vezetett ellenfelünk. Sorra kaptuk utána a két perceket, és nem állt össze a játékunk. Mind védekezésben és támadásban voltak hibáink, de a Veszprém egyszerűen szinte nem tudott hibázni, minden bejött nekik.
Az 50. percben Ancsin megkapta a harmadik kiállítását is, nem igazán értettük, hogyan jöhetett össze három kiállítás is, így jobbátlövő nélkül maradtunk a maradék tíz percre. Az 52. percben még feljöttünk ötre és élt a remény, hogy talán visszajövünk, de az 55. perce már nyolcgólos előnnyel fordult ellenfelünk.
Egészen az 53. percig egy kiállítást kapott a hazai csapat, az ezt követő négy percben hármat is...kicsit későn jöttek ezek a fújások, már nem tudtunk közelebb kerülni. 38-32 lett a vége a találkozónak, nem jutottunk be a Magyar Kupa négyesdöntőjébe.
Magyar Kupa, negyeddöntő
Fejér-B.Á.L. Veszprém – Grundfos Tatabánya KC 38-32 (18-15)
Tatabánya: Wyszomirski, Bartucz (kapusok), Bognár, Tóth, Juhász 6 (2), Hornyák 6, Stojnic 3, Balogh, Győri 6, Urban 2, Ancsin 4, Zdolik, Ushal 1, Fotache, Fekete 4, Bodor
Edző: Dragan Djukics
Kiállítások: 8 perc, illetve 18 perc (2 piros lap)
Hétméteresek: 7/7, illetve 2/3
Eredmény alakulása: 5. perc: 4-1, 10. perc: 7-5, 15. perc: 10-8, 20. perc: 14-10, 25. perc: 17-14, 30. perc: 18-15, 35. perc: 20-15, 40. perc: 23-16, 45. perc: 25-19, 50. perc: 29-23, 55. perc: 33-27, 60. perc: 38-32
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |