hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Gólgazdag döntetlen az első németek elleni találkozón
2022. március 19.
Juhász négyszer, Balogh pedig kétszer volt eredményes Gummersbachban.

A magyar kézilabda-válogatott a mai napon Gummersbachban lépett pályára a német válogatott elleni barátságos mérkőzésen. Juhász Ádám, Balogh Zsolt, valamint Ancsin Gábor képviselhette csapatunkat az első találkozón, ugyanis Győri Mátyás betegség miatt el sem utazott a kerettel, szélsőnk, Sunajko Stefan pedig szintén betegség miatt ott hagyta a válogatott összetartást.

A német csapat kezdte jobban a találkozót, azonban nem tudtak, csak egy-két góllal ellépni a magyaroktól. A 10. percben jött az első tatabányai gól, Balogh hetesből volt eredményes, majd öt perccel később átlövőnk újra át tudta verni Andreas Wolff-ot. A 18. percben egy Székely védést követően tudott a nemzeti együttes először vezetni az összecsapáson. 22. percben pedig megszületett Juhász első találata is, ekkor 12-12 volt az állás, két perc múlva újra eredményes volt irányítónk.

Ezt követően a németek hárommal is tudtak már vezetni, előbb Juhász talált be újfent, majd Balogh adott nagyon szép passzt Pedronak, aki kínaiból beugorva volt eredményes. A két együttes végül 17-16-os eredménnyel vonult a szünetre.

 

A 37. percben Ancsint állították ki egy keményebb falt után és nem csupán két percre, hanem véglegesen is. A felek végig fej-fej mellett haladtak a továbbiakban is, és habár a németek kevesebbet hibáztak, de nem tudtak több góllal ellépni. Az 51. percben Juhász nagy gólt dobott Klimpkének, majd Fazekas volt eredményes, ezzel ismételten a magyar válogatott vezetett 29-30-ra. Juhász még egyszer betalált, és ha a végén nem születik meg az érdekes bírói ítélet, még a győzelem is meglehetett volna, azonban így sem lehetünk elégedetlenek.

A válogatott támadásban szinte végig erős játékot mutatva 31-31-es döntetlent játszott a németekkel. Holnap újra összecsapnak a felek, ezúttal Kasselben, 17:15-től, a mérkőzést pedig majd az M4 Sport+ adja majd.

 


Válogatott barátságos mérkőzés

Németország – Magyarország 31-31 (17-16)


Magyarország: Mikler (1/9), Székely (9/32) (kapusok), Sipos, Topic 1, Vajda, Leimeter 2, Juhász 4, Kovacsics 4, Balogh 2 (1), Ligetvári 2, Nagy, Fazekas 1, Rodriguez 7, Szöllősi 2, Bujdosó, Szita 3, Ancsin, Hanusz 3

Edző: Chema Rodríguez

Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc
Hétméteresek: 1/1, illetve 1/2

Eredmény alakulása: 10. perc: 6-5, 20. perc: 9-8, 30. perc: 17-16, 40. perc: 22-21, 50. perc: 28-27, 60. perc: 31-31

 

Kép forrása: DHB, dpa
 





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat