A K&H Liga 18. fordulójában a Dabas KC VSE együttesét fogadtuk.
Mi kezdhettünk és Fekete szerezte az első gólunkat, a Dabas pedig rögtön válaszolni tudott, majd meg is szerezte a vezetést, három perc után már 3-3 volt az állás, majd Juhász góljával visszavettük a vezetést az 5. perc végén.
Sajnos nem tudtunk kettővel ellépni, a Dabas pedig újra kiegyenlített. A kapusok mindkét oldalt bemutattak több védést is, a 10. perc végén újra magunkhoz ragadtuk a vezetést, egy kínai után volt eredményes Hornyák, azonban ezt két eladott labda követte, a Dabas pedig el is ment kettővel, Dragan Djukics időt is kért. Jót is tett nekünk ez a „szünet”, Balogh volt eredményes. Wyszomirski újra védeni tudott, azonban a fordulásból nem találtunk be. Stojnicot pedig ki is küldték, ez volt az első kiállítás a mérkőzésen. Lengyel kapusunk rögtön még egyszer hárítani tudott, így emberhátrányban nyílt meg az esély az egyenlítésre, Fekete második góljával pedig ez össze is jött.
Juhász tudott elcsenni egy labdát a 15. perc végén, amiből Fekete volt eredményes, lengyel kapusunk újból védett, a fordulásból pedig át is vettük a vezetést, 9-8 volt az eredmény. Wyszomirskin ezen a napon nem igen lehetett kifogni, újabb ziccert fogott, esélyünk nyílt ezzel a kétgólos előnyre, de nem tudtunk élni vele.
A következő hárítás után már sikerült és lengyel hálóőrünk továbbra is szenzációsan védett. A háromgólos előny már nem jött össze, az ellenfél vezetőedzője pedig időt kért. A háromgólos különbség a mumusunk volt, nem tudtuk összehozni, azonban Ancsin első gólja meghozta ezt.
A négy is összejött, sokadszorra szereztünk labdát védekezésben, most Juhász csente el a játékszert, de nálunk is jött egy elszórt labda, vissza is jött kettőre a Dabas. Irányítónk ma a gyors gólokra specializálódott, újabb megindulása hozta a tizennegyedik gólunkat. A Dabas második időkérése után is eredményes volt, 14-13 volt az állás két perccel az első félidő vége előtt. Juhász ötödik találata volt a végszó az első félidőben, 16-14-es állással vonultak a felek a szünetre.
Nem indította egyik csapat sem jól a második játékrészt, sok volt a hiba mindkét félnél. A Dabas itt újra át tudta venni a vezetést, sőt, két góllal is el tudott lépni csapatunktól. Utoljára a 42. percben volt döntetlen az állás, és habár Juhászt kissé érthetetlen módon kiállították, innentől nem adtuk ki a kezünkből a vezetést.
Horvat piros lapja után négy gólunkra nem jött válasz, majd vezetőedzőnk újbóli időkérése után öttel tudtunk vezetni. A kiválóan védő Wyszomirski helyett Bartucz érkezett, aki még a végén két védést is bemutatott, utóbbit Hutvágner hetesénél, ez volt a végszó a mérkőzésen.
Csapatunk 32-26-os győzelmet aratott hazai pályán a válogatott szünet előtt és ezzel feljöttünk az ötödik helyre a tabellán. Csapatkapitányunknak, Juhász Ádámnak nagyon erős meccse volt, sok labdát szerzett, agresszívan játszott és kilenc alkalommal vette be ellenfelünk kapuját.
Legközelebb a NEKA ellen játszunk majd a bajnokságban, de előtte még a Magyar Kupa negyeddöntőjében is szerepelünk, a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen lépünk pályára.
K&H Liga, 18. forduló
Grundfos Tatabánya KC – Dabas KC VSE 32-26 (16-14)
Tatabánya: Wyszomirski (14/38), Bartucz (2/4), (kapusok), Tóth, Juhász 9, Hornyák 1, Stojnic 1, Sunajko 4, Balogh 6 (3), Urban 3, Ancsin 5, Zdolik, Ushal, Fotache, Fekete 3, Bodor
Edző: Dragan Djukics
Hétméteresek: 3/3, illetve 0/2
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc
Eredmény alakulása: 5. perc: 4-3, 10. perc: 5-4, 15. perc: 8-8, 20. perc: 10-8, 25. perc: 13-10, 30. perc: 16-14, 35. perc: 16-16, 40. perc: 19-19, 45. perc: 21-20, 50. perc: 26-22, 55. perc: 28-25, 60. perc: 32-26
Képek forrása: Hagymási Bence
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |