A svájci egyesület története egészen a 18. század végéig (!) nyúlik vissza. 1791-ben ugyanis megalakult a „testgyakorlók köre”, mely a későbbi svájci hadseregnek kívánt segítséget nyújtani.
A klubnál igazán a második világháború után kezdtek el foglalkozni a kézilabdával és 1974-ben kerültek fel először az első osztályba. Kocsis Pál személyében magyar kötődése is lett a klubnak, hiszen előbb játékosként, később játékosedzőként, majd végül edzőként tevékenykedett az egyesületnél. A klub sok évnyi „liftezés” után igazán a kilencvenes évektől volt stabil első osztályú csapat, de az igazi aranykorszakuk már a kétezres években jött el. Tizenegy alkalommal nyerték meg a bajnokságot, kilenc alkalommal a kupát és tizenkét alkalommal a Szuperkupát.
Jelenlegi keretük telis-tele van klasszisokkal, sőt, korábbi tatabányai játékos is van a keretükben Bartók Donát révén. Leggólerősebb játékosuk a 78 góllal rendelkező saját nevelésű balszélső, Samuel Zehnder. Őt a sorban a 35 éves spanyol átlövő, Cañellas követ a maga 52 találatával.
Ahogy vezetőedzőnk is említette, igazi keveréke a svájci együttes a tapasztalt játékosoknak és a fiatal tehetségeknek. Mind támadásban, mind védekezésben erős mai ellenfelünk, sokat járatják a labdát és habár a bal oldalról érkezik a több találat, a csapat jobb oldalára is rendkívül figyelnünk kell majd, de horvát kapusuk, Kristian Pilipovic is könnyen őrületbe tudja kergetni az ellenfél játékosait.
Előző hétvégén legnagyobb riválisukat, a Pfadi Winterthurt verték 11 góllal a bajnokságban, 28-39-re. A svájci bajnokságban magabiztosan vezetnek a céljuk az Európa Ligában pedig egyértelműen a továbbjutás, amit ma pont ellenünk kellene bebiztosítaniuk.
Képek forrása: EHF
1. OTP Bank - PICK Szeged | 8 |
2. ONE Veszprém HC | 4 |
3. MOL Tatabánya KC | 4 |
4. ETO University Handball Team | 4 |
5. Carbonex-Komló | 2 |
6. FTC-Green Collect | 2 |
7. Balatonfüredi KSE | 2 |
8. CYEB-Budakalász | 2 |
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 2 |
10. Budai Farkasok-RÉV | 1 |
11. Szigetszentmiklósi KSK | 1 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. Csurgói KK | 0 |
14. NEKA | 0 |