hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Behúztuk a győzelmet
2022. február 26.
A Kék Tigrisek begyűjtötték a két pontot hazai pályán az Eger ellen.

A K&H Liga 16. fordulójában az SBS Eger csapatát fogadtuk a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban. Még tavaly játszottunk legutoljára mostani ellenfelünkkel, akkor idegenben négy góllal tudtunk nyerni.

 

Mi kezdhettük a találkozót, Győri harcolt ki egy hetest, azonban Balogh lövése a kapufán csattant. A másik oldalt bement a büntető, azonban Urban rögtön válaszolni tudott. Bartucz első védése is megvolt hamar, indításába azonban korábbi játékosunk, Molnár Balázs bele tudott nyúlni, így maradt a döntetlen. Sunajko góljával először vezettünk a találkozón, úgyszintén a szélről rögtön jött az egyenlítés.

Gyorsan kezdtek a csapatok, és Balogh találatával már kettővel mentünk a 6. percben. A gólok csak potyogtak, mindkét együttes egyből tudott válaszolni, Győri és Urban egyaránt két góllal rendelkeztek a 8. percben. Győri megszerezte gyorsan harmadik és negyedik gólját is, 8-6 volt az állás a 10. percben.

Egyik fél sem állt le támadásban, azonban az Egernek most már háromgólos hátrányból kellett jönnie. A 12. percben jött ez első emberhátrányunk, Fotache ült le a padra. Az Eger ezt ki is használta, felzárkóztak egy gólra. Azonban Balogh harmadik találatával megint kettőre nőtt a különbség, Bartucz újra hárított, jobbátlövőnk újra betalált a fordulásból és máris visszaállt a háromgólos különbség. A 18. percben megszületett első beállós gólunk is, Stojnic egy kisebb sérülés után jött vissza a pályára és rögtön be is talált.

Győri szép passza után megvolt Stojnic második gólja is, ismételten hárommal, 13-10-re vezettünk. Az Eger azonban megint közel került, újra csak egy volt a különbség, Dragan Djukics időt is kért. Balogh pedig jött és ötödjére is bevette ellenfelünk kapuját. Fekete Dávid első gólját szerezte a 27. perc elején, szép lövőcsel után talált be szélről, ez volt a 15. gólunk a találkozón.

Juhász első gólja is megérkezett, kiszorult helyzetből talált be irányítónk, így a 28. percben újra hárommal mentünk, Győri pedig megdobta ötödik gólját is, így a szünetre 17-14-es előnnyel mehettünk. Mind Győri, mind Balogh öt góllal zárta az első játékrészt.

 

A második félidőt valamivel jobban kezdte ellenfelünk, hiszen a 36. percben újra feljöttek egy gólra és a 43. percben szintén felkapaszkodtak egyre. Wyszomirski közben bejött Bartucz helyére, azonban 47. percben magyar kapusunk visszajött és onnantól védés védést követett. A meccs egyik legszebb momentuma is talán pont egy Bartucz hárítás után jött, amikor a megindulásból Balogh kapott labdát és gyönyörűen emelte át Seprőst.

Bartucz az utolsó 13 percben csupán négy gólt kapott, valamint bemutatott hat védést, ezzel nagyban segítve a csapatot. A végszó is a mienk lett, ugyanis Juhász még a dudaszó pillanatában betalált az üres kapuba, ezzel kialakítva a 32-27-es végeredményt.

 

Habár voltak nehéz fázisaink a mérkőzésen, mindig jól tudtunk reagálni és ilyenkor újra el tudtunk lépni ellenfelünktől. Bartucznak végül tizenkét védése volt a összecsapáson, ebből hat az utolsó 13 percben. Balogh nyolc, Győri pedig hét góllal segítette a csapatot.


Következő mérkőzésünket szintén hazai pályán játsszuk, kedden, az EHF Európa Ligában az ellenfelünk az észak-macedón HC Eurofarm Pelister lesz. Jegyeket online ezen a LINKEN tudtok váltani.


K&H Liga, 16. forduló
Grundfos Tatabánya KC – SBS Eger, 32-27 (17-14)


Tatabánya: Bartucz (12/33), Wyszomirski (kapusok), Tóth, Juhász 4, Hornyák 1, Stojnic 4, Sunajko 2, Balogh 8, Győri 7 (2), Urban 5, Ancsin, Zdolik, Ushal, Fotache, Fekete 1, Bodor

Edző: Dragan Djukics

Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc
Hétméteresek: 2/4, illetve 3/5

Eredmény alakulása: 5. perc: 3-2, 10. perc: 8-6, 15. perc: 9-8, 20. perc: 12-9, 25. perc: 14-12, 30. perc: 17-14, 35. perc: 19-17, 40. perc: 21-20, 45. perc: 26-23, 50. perc: 29-24, 55. perc: 31-26, 60. perc: 32-27

 

Képek forrása: Hagymási Bence

 





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat