hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Mindent beleadtunk, de a második félidőben erősebb volt a Szeged
2022. február 19.
A Kék Tigrisek nagyon jól kezdték a mérkőzést, azonban ellenfelünk a második félidőben kapusuk és védekezésük vezetésével el tudtak lépni csapatunktól.

A K&H Liga 15. fordulójában Szegedre látogattunk a Pick Arénába. Legutóbbi három mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre, azonban a mai napon Európa egyik legjobb csapata volt az ellenfelünk.

A Szeged kezdte a találkozót egy kiharcolt hetessel, amivel megszerezték a vezetést, azonban Zdolik azonnal válaszolni tudott. Balátlövőnk pedig két góllal nyitott, és Bartucz védését követően rögtön háromnál tartott játékosunk, át is vettük a vezetést!

Zdolik hihetetlenül nyitott, mind a négy gólunkat ő szerezte. Először a hetedik percben kerültünk kétgólos hátrányba, azonban egy technikai hibát követően már is felzárkózhattunk volna egyre, azonban Alilovic tudott hárítani. A túloldalt Bartucz válaszolt, nehéz helyzetben is védeni tudott.

A félidő derekán lépett el először ellenfelünk hárommal, ekkor kért időt Dragan Djukics. Ezután Győri értékesített egy hetest, a túloldalt pedig Bartucz megfogott egyet. A fordulásból pedig újra egy gólra zárkóztunk fel, majd megnyílt az esély arra, hogy kiegyenlítsünk. Ez pedig sikerült is, Zdolik ötödjére mattolta Alilovicot: 9-9!

A 21. percben kétgólos hátrányban először kerültünk emberelőnybe. Bartucz ismételten fontos pillanatban védett, Ancsin góljával pedig egy gólra jöttünk fel. A két csapat között pedig folyamatosan egy-, valamint kétgólos volt a különbség, de keményen tartottuk magunkat. Amikor elmehetett volna a Szeged hárommal, Bartucz újra hárított, ezzel megadva az esélyt, hogy visszakapaszkodjunk támadásban, azonban a túloldali hálóőr is kitett magáért. A mi kapusunk válaszolt, de Győri lövése a kapufán csattant. A két kapus mintha egymásra válaszolt volna, Bartucz újabb lövést védett ki és most a fordulás után jött a gól, Juhász volt eredményes.

A szünetre egygólos hátrányban vonulhattunk, sokszor hibák után is vissza tudtunk kapaszkodni, nem hagytuk magunkat, 13-12 volt az állás 30 perc után.

Passzívval kezdtünk a második félidőben, a túloldalt pedig Bánhidi talált be. Sajnos a Szeged erősen nyitott védekezésben, második támadásunkat is passzívig játszottuk és ellenfelünk háromgólos előnyre tett szert. Ezt követően Balogh harcolt ki egy hetest, amelyet Győri váltott gólra.

A Szeged először vezetett néggyel a mérkőzésen a 36. percben, edzőnk időt is kért, azonban a hátrányunk ötre nőtt. Juhász hamar visszahozta ezt négyre, de hiába védett Bartucz, Sunajko próbálkozásánál elmaradt a sípszó, újra öttel ment a Szeged. Ellenfelünk védekezése nagyot javult a második félidőben, nagyon masszívan álltak fel, emellett Mikler is nagyon jól szállt be a találkozóba.

A különbség a második félidőben négy és öt között mozgott a legtöbbet, habár a 46. percben még visszajöttünk háromra Ancsin találatával. Bartucz a második félidőben is többször hárított, ezzel segítve a csapatot. Fotache, Urban és Bodor is betalált a második harminc percben, azonban a végén a két csapat között hat volt a különbség, a végeredmény: 27-21.

Vezetőedzőnk összességében elégedett volt a látottakkal, 45 percnyi játékunkkal volt igazán megelégedve. Kiemelte, hogy a második részben nagyon masszívan védekezett ellenfelünk és erre nem volt igazán ellenszerünk. Ezután megemlítette, hogy szeretné, hogy a legjobbunkat nyújtsuk kedden az Európa Ligában, azonban ehhez nehéz lesz megtalálni az energiát, de bízik csapatunkban!

Kedden az Európa Ligában folytatjuk szereplésünket, a Sporting ellen 20:45-kor.

 

Tatabánya: Bartucz (11/36), Perényi (0/2) (kapusok), Tóth, Juhász 4, Hornyák, Stojnic 1, Sunajko, Balogh, Győri 4 (3), Urban 1, Ancsin 2, Zdolik 7, Ushal, Fotache 1, Fekete, Bodor 1

Edző: Dragan Djukics

Kiállítások: 2 perc, illetve 2 perc
Hétméteresek: 2/3, illetve 3/3

Eredmény alakulása: 5. perc: 4-4, 10. perc: 6-4, 15. perc: 9-6, 20. perc: 10-9, 25. perc 12-10, 35. perc: 16-13, 40. perc: 19-14, 45. perc: 20-16, 50. perc: 22-18, 55. perc: 24-18, 60. perc: 27-21

Képek forrása: Sólya Eliza





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat