hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Cristian Ugalde nyártól a Tatabányát erősíti!
2022. február 18.
A klasszis szélső csoportellenfelünktől, az AEK Athens HC-től érkezik klubunkhoz.

Kedden még ellenfélként figyelhettük a pályán Cristian Ugaldét, de abban a tudatban, hogy a következő szezonban már nálunk fog játszani. A spanyol játékos 1987-ben született Barcelonában és pályafutását is ott kezdte el. A katalán klubbal két alkalommal is nyerni tudtak a Bajnokok Ligájában, emellett három bajnoki-, valamint három kupa sikert is begyűjtött a csapattal.

2012-ben azonban elhagyta anyaegyesületét és Magyarországra, a Veszprémhez igazolt. Itt hat szezon alatt ötször lett bajnok csapatával és mindegyik évben kupagyőztesnek mondhatta magát. Ezen felül hat évből négyszer játszhatott a BL Final Fourban: a 2016-os fináléban csapata legeredményesebb játékosa volt a maga hat találatával.

Veszprém után Hannoverbe igazolt, majd Athénba az AEK-hez. Itt sérülése miatt az első szezonban nem jutott sok játéklehetőséghez, azonban újabb európai sikert könyvelhetett el, amikor az AEK megnyerte a 2020/21-es Európa Kupát. A mérkőzést követően beszéltünk leendő játékosunkkal, hogy milyen érzésekkel várja a visszatérését Magyarországra.

 

Úgy léphettél pályára kedden, hogy tudtad, a következő szezontól itt fogsz a mi klubunkat erősíteni: milyen volt így játszani?

- Eléggé furcsa, azt kell, hogy mondjam. Először történt ez meg velem a karrierem során. Azonban jó érzés volt játszani ebben az új csarnokban. Egy olyan hosszú történelemmel rendelkező klub, mint a Tatabánya megérdemli, hogy ilyen patinás létesítményben játszhasson hétről-hétre.


Mi miatt döntöttél a Tatabánya mellett?

- Mióta elhagytam a Veszprémet, vissza szerettem volna térni Magyarországra, de nem ugrott fel semmilyen lehetőség. Németországból jött egy megkeresés, jó opció volt, így nem várhattam vele, elmentem a Hannoverhez. Azóta szeretnék visszajönni ide, jó emlékeink vannak innen a családommal, a fiunk is Veszprémben született. Erre büszke is, jól éreztük itt magunkat a családdal, szeretjük az országot, az itt élő embereket. Rengetegen szeretik itt a kézilabdát, és ezt éreztetik is veled a szurkolók, amit nagyon élvezek.

 

Nyilvánvalóan nem kell téged bemutatni a legtöbb kézilabda rajongónak: azonban miben látod a fő erősségeidet, mivel lehetsz a legnagyobb segítségére a csapatnak majd?

- Imádok kézilabdázni, minden nap azért edzeni és dolgozni, hogy jobb legyek és új dolgokat tanuljak. Nem szeretek veszíteni és az utolsó pillanatig küzdök minden találkozón. Mindig próbálok a csapat segítségére lenni, és a fiatalabb játékosoknak segíteni. A tapasztalatomból át tudok nekik adni valamit, szeretek közöttük lenni. És mint tudjátok, nagyon szeretek 5-1-ben védekezni, így biztosan tudok új alternatívákat hozni, hogy még sikeresebbek legyünk.

 

Képek forrása: Kovács Anikó/Hagymási Bence





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged12
2. ETO University Handball Team10
3. Telekom Veszprém10
4. FTC-Green Collect8
5. MOL Tatabánya KC8
6. Csurgói KK 6
7. Balatonfüredi KSE6
8. Carbonex-Komló5
9. PLER-Budapest 5
10. QHB Eger4
11. HSA NEKA4
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös3
13. Dabas KC 1
14. CYEB-Budakalász0

« 2024. december »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat