hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Kemény összecsapás a kupában
2022. február 7.
A Sport36-Komló elleni mérkőzés előtt vezetőedzőnkkel beszéltünk, aki tudja, hogy nem lesz könnyű dolgunk szerdán.

Csapatunk szerdán megkezdi a szereplést a Magyar Kupában: rögtön egy parázs összecsapással nyitunk, ugyanis a Sport36-Komló ellen játszunk idegenben. Ősszel ellenfelünk erősen nyitott ellenünk a bajnoki találkozón, azonban a második játékrészben fordítani tudtunk és 30-25-ös győzelmet arattunk.

 

Most azonban ez egy másik mérkőzés és tudjuk, hogy nem könnyű Komlón játszani. Dragan Djukics is tudja ezt pontosan, vele beszélgettünk a szerdai kupa összecsapás előtt.

 

Rögtön egy kőkemény összecsapás vár ránk a Magyar Kupában, ugyanis a Sport36-Komlóval találkozunk. Milyen mérkőzésre számíthatunk Baranyában?

- A Veszprém elleni találkozóval egy kemény és intenzív hathetes periódusunk indult el: nemzetközi találkozók, bajnoki mérkőzések és a kupában is szerepelni fogunk. Minden egymás hegyén-hátán lesz, nem lesz időnk sokat elemezni, azzal foglalkozni, mi történt korábban. A Veszprém elleni mérkőzésen túl vagyunk, rá kell térnünk a kupa összecsapásra, hiszen ez egy nagy lehetőség számunkra: de az ellenfél miatt tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Novemberben is egy erős csapat jött velünk szembe, kiváló küzdőszellemmel, erős csapategységgel, jó stratégiával és filozófiával. Meg tudtuk fordítani a mérkőzést, de ez rengeteg erőnkbe került. Idegenben biztos nem lesz könnyű dolgunk, főleg azok után, hogy nyerni tudtak Balatonfüreden. Azonban csak magunkra kell koncentrálni és remélhetőleg teljes kerettel mehetünk Komlóra: mindenkire szükségünk van, ha nyerni szeretnénk.

 

Közel voltunk az első félidő derekán a Veszprémhez, azonban a második játékrészben ellépett tőlünk ellenfelünk: volt valami olyan esemény, vagy olyan részei a találkozónak, amire építhetünk, esetleg tanulhatunk valamiből?

- Mind az első, mind a második játékrész első öt percében elhúzott ellenfelünk. A támadásokba csúsztak hibák, a Veszprém a gyors labdakihozatalával erre építeni tudott és a Komló ellen is figyelnünk kell erre, mivel ők is gyorsan építik fel a játékukat. A hétvégén ellenfelünk jó formában érkezett, hat játékosuk még az Európa-bajnokság utolsó hétvégéjén is játszott. Ehhez képest nálunk sokan betegek voltak, nem játszottunk annyi felkészülési mérkőzést, mint amennyit szerettünk volna. A Kecskemét ellen volt az utolsó tétmérkőzésünk a csarnokavató előtt, ez két hónap: a túloldalt meg a legtöbben végig játszottak januárban. Nehéz volt így és ez érezhető is volt a pályán: minden hibánkat büntették. Azonban voltak pozitív pillanatok, és jobban kell egyénileg felkészülni a találkozókra: nem csak taktikailag és technikailag gondolok erre, hanem fizikálisan és mentálisan is. Ez a hétvégi mérkőzés teljesen más volt, rengeteg szurkoló előtt, csodálatos esemény: de ez lehet hatással volt néhány játékosra, befolyásolhatja azt, hogyan játszik és hogyan kezeli ezt a helyzetet. Bízom benne, hogy az elkövetkező hazai találkozók jobbak lesznek ilyen szempontból és jobban tudjuk ezt majd kezelni. Most azonban a következő mérkőzésre kell figyelnünk, tanuljunk a hétvégi összecsapásból és ebből építsünk az elkövetkező találkozókra: először Komlón, aztán hazai pályán a Gyöngyös ellen.

 

Magyar Kupa, 4. forduló
Sport36-Komló – Grundfos Tatabánya KC, február 9., 18:00
 

Képek forrása: Kovács Anikó





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat