hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Lassabb rajt után, magabiztos siker Bahrein ellen
2022. január 8.
Erős második játékrész után megnyerte a magyar válogatott az utolsó felkészülési mérkőzését a hazai Európa-bajnokság előtt.

A magyar kézilabda válogatott első és egyben utolsó felkészülési mérkőzését játszotta Bahrein ellen Szigetszentmiklóson, mivel a csütörtöki, Fehéroroszország elleni találkozó pozitív PCR teszt miatt elmaradt.

A válogatottból hiányzott Bánhidi Bence egy kisebb deréksérülés miatt, azonban három tatabányai játékos is ott volt a csapatban: Ancsin, Győri és Sunajko.

A bahreiniek szerezték az összecsapás első találatát és a 3-2-es, valamint 12-11-es vezetésünket leszámítva mi futottunk az ellenfél után az első játékrészben. Sajnos sok technikai hibával játszottunk, valamint védekezésben is több hiba csúszott be. Ellenfelünk egy nem igazán megszokott, 3-3-as védekezéssel játszott és ez többször is megzavarta a válogatottat. A Kék Tigrisek közül először Ancsin érkezett a pályára, majd Győri is bejött.

Támadásban szélről, átlövésből és beállóból is egyaránt tudtunk találatokat szerezni, Ancsin két gólt dobott az első játékrészben, Győri pedig egyet. Ellenfelünk támadásban magabiztosan teljesített, többször is el tudott lépni többgólos előnyre, azonban a szünetben 18-19 volt az állás.

A második félidő elején Sunajko rögtön a pályára került és Topic góljával ki is egyenlítettünk, majd Máthé góljával át is vettük a vezetést és Sunajko góljával már kettővel léptünk el. Az első négy gólt mi dobtuk a második játékrészben, Merza szerezte ellenfelünk első találatát a 35. percben. Nagyon erősen kezdtünk a második harminc percben, gyors gólokat szereztünk támadásban, kevesebb volt a hiba és védekezésben is faltokat harcoltunk ki, nehezebbé tettünk a bahreiniek dolgát.

A 41. percben Mikler hetest fogott, majd utána még egy védést bemutatott, a fordulásból pedig Topic talált be, újra néggyel vezettünk Máthé újabb találatával pedig már öttel. Sunajko újra betalált a 44. percben és ugyanebben a percben érkezett Székely a kapuba, aki védéssel mutatkozott be. A harmincadik találatunkat Bodó szerezte a 48. percben. Székely emberhátrányban ziccert tudott fogni, majd a fordulásból Ancsin dobta meg harmadik gólját és Székely harmadszor is bemutatott egy védést. Az 53. percben Ancsin megszerezte a negyedik találatát, először vezettünk nyolccal a mérkőzésen.

A második félidőben tizenegy gólon tartottuk Bahreint: sokat ugrottunk előre a második játékrészben, mind támadásban, mind védekezésben. A technikai hiba sok volt, de a második harminc percben látottakra lehet építeni: a végeredmény, 36-30.

MAGYARORSZÁG: Mikler, Székely, Borbély (kapusok), Sipos, Topic 6, Bóka 2, Ligetvári, GYŐRI 1, Nagy, Rosta 5, SUNAJKO 2, Máthé 7, Rodriguez 3, Bujdosó, Szita 1, ANCSIN 4, Bodó 3, Lékai, Hanusz 2

Hétméteresek: 0/1, illetve 3/4
Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc

Eredmény alakulása: 5.perc: 3-4, 10. perc: 6-8, 15. perc: 8-10, 20. perc: 12-12, 25. perc: 15-16, 30. perc: 18-19, 35. perc: 23-20, 40. perc: 25-22, 45. perc: 28-23, 50. perc: 32-26, 55. perc: 34-27, 60. perc: 36-30
 

Kép forrása: Kovács Anikó/MKSZ




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat