A K&H Férfi Kézilabda Liga 11. fordulójában a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapatát fogadtuk, a Földi Imre Sportcsarnok utolsó bajnoki találkozóján.
Stojnic góljával indult a találkozó, második találatunkat pedig Ancsin szerezte, de mindkétszer Éles tudott egyenlíteni. Harmadik gólunkat Sunajko egyéni akciója jelentette: labdacsenés után indult meg, majd egy szép cunderrel fejezte be szélsőnk a szólót.
Heves gólváltással indult a mérkőzés, Bartucz védése és indítása után azonban Borbély is hárítani tudott a túloldalon. A nyolcadik perc elején jött az első kiállítás, Győrinek kellett leülnie két percre. A kilencedik perc elején először vezetett ellenfelünk Hári gólját követően, majd Vajda átemelését követően kettő lett a hátrányunk.
Bodor gólja után ismételten egy volt a különbség, de jött egy újabb kiállítás, ezúttal Stojnic ülhetett le a padra. Ez azonban nem gátolt meg bennünket abban, hogy kiegyenlítsünk Hornyák góljával, sőt Bartucz kétszer is hárítani tudott. Indítása után Hornyák dobott gólt és újból vezettünk a 15. percben.
A 17. percben jött az első büntetés a Veszprémnél is, Vajda kapott két percet, a hetest pedig Sunajko értékesítette, így 8-8-ra módosult az állás, Ushal első gólja után pedig megint döntetlenre álltak a felek.
A 22. percben 10-10 volt az állás, továbbra sem tudta egyik csapat sem lerázni a másikat, azonban a 23. percben Ancsin góljával újra átvettük a vezetést. 11-11-nél jött nálunk a kapuscsere, Wyszomirski bele is ért a ziccerbe, azonban így is gól lett. Djukics mester pedig időt is kért ezután, de a Veszprém újra kettővel ment el és Stojnicot megint kiküldték két percre. Ancsin azonban jött és újra betalált és emberhátrányban is sikerült Urban első góljával kiegyenlíteni. Wyszomirski első védése is jött Szmetán lövése után, majd lengyel kapusunk újra védeni tudott. Ancsin ötödik találatával pedig megint magunkhoz ragadtuk a vezetést. 14-13-as állással vonulhattak szünetre a csapatok
A második játékrész Urban kiállításával és Wyszomirski védésével kezdődött és Ancsin nagy küzdése után a hetest Sunajko értékesítette. Ezt követően jött még egy kiállítás, ami már Stojnic harmadik kétpercese volt. Azonban csapatunkat ez nem rendítette meg, Győri harcolt ki egy támadófaltot. A kettős emberelőnyben a Veszprém egy hetest kiharcolt, amit értékesített is, de Ushal válaszolt is rögtön.
A 37. perc elején így 16-14-re vezettünk. Győri nagyon harcosan kezdett a második félidőben, most egy hetest harcolt ki, amit azonban Borbély védeni tudott. Borbély ezt követően újból hárított, de a túloldalon lengyel kapusunk sem volt rest! Két védés egymás után, majd az indításából Sunajko növelte kétgólosra az előnyünket a 41. percben.
Wyszomorski mesterhármast mutatott be, míg a túloldalt jött a ritka pillanat és egy kapus kapott két percet: Borbély ülhetett le. Balogh első találatával 18-16-ra módosult az állás, a 44. perc közepén.
Az utolsó negyedórát nehéz leírni, mert annyi minden történt: volt itt érdekes kiállítás, védett hetes, amit visszafújtak a játékvezetők és egy nagy hajrá, amivel esélyt adtunk magunknak, hogy behúzzuk a találkozót.
Ellenfelünk többször is elmentek két góllal a veszprémiek és az 51. percben, valamint az 59. percben is egyenlíteni tudtunk. Közben Djukics mester is kapott egy két percet, majd támadhattunk a győzelemért, azonban nem sikerült begyűjtenünk a két pontot. A végeredmény: 27:27
Egy biztos, egy igazán kemény és szórakoztató összecsapást láthattak a Földi Imre Sportcsarnokba kilátogató szurkolók, méltó volt a mérkőzés a csarnok utolsó bajnokijához.
TATABÁNYA: Wyszomirski (11/26, 42%), Bartucz (4/16, 25%) (kapusok), Molnár, Bognár, Tóth, Juhász 2, Hornyák 2, Stojnic 1, Sunajko 6 (3), Balogh 2 (1), Győri, Urban 3, Ancsin 7, Ushal 3, Fotache, Bodor 1
Edző: Dragan Djukics
Hétméteresek: 4/5, illetve 6/7
Kiállítások: 14 perc, illetve 12 perc
Eredmény alakulása: 5. perc: 3-3, 10. perc: 4-6, 15. perc: 7-6, 20. perc: 9-9, 25. perc: 11-12, 30. perc: 14-13, 35. perc: 15-14, 40. perc: 16:15, 45. perc: 18:18, 50. perc: 20:21, 55. perc: 23:25, 60. perc: 27-27
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |