hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Utolsó közös ünnep
2021. december 3.
Dragan Djukics szép játékra számít a Földi Imre Sportcsarnok utolsó bajnokiján.

Idei utolsó hazai bajnokink következik, ami egyben a Földi Imre Sportcsarnok utolsó találkozója is lesz. Vezetőedzőnkkel, Dragan Djukiccsal beszéltünk az összecsapás előtt.

Legutóbb a bajnokságban nehezen indult be a találkozó, de a második játékrészben fordítottunk. Most egy ambíciózus és fiatal csapat vár ránk: milyen összecsapásra számítasz?

- Váltanunk kell az európairól a hazai porondra, elfelejteni mi volt az utolsó találkozón és a következő mérkőzésre koncentrálni. Nem zavar meg az utolsó két eredménye az ellenfelünknek: jó csapatról van szó, nyugodtan és kipihenten érkeznek hozzánk. Emellett ambíciózusan is, az edző is, hiszen júniustól itt folytatja majd. Tele van az együttes tehetségekkel, európai szinten is kiemelkedő tehetségekkel, szóval nem számítok könnyű mérkőzésre, figyelembe véve azt is, hogy milyen állapotban vagyunk most - mondta edzőnk. - Ilyen a sport, ezért is szeretem, a tegnap nem létezik, az előttünk álló dolgok éltetnek minket. Fel kell készülnünk, nehéz lesz, de bízunk a győzelemben.

Ez az utolsó hazai mérkőzésünk a bajnokságban, valamint a Földi Imre Sportcsarnokban is: milyen pluszt adhat ez a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt?

- Ez lesz az utolsó találkozó ebben a csarnokban és ezért is szeretném, hogy minél többen jöjjenek el, akik velünk voltak az elmúlt találkozókon: kell a szurkolás a csapatszellemnek, az érzelmek miatt. Ez egy utolsó alkalom a közös ünneplésre ebben a csarnokban és ez az utolsó találkozónk karácsony előtt is. Szép játékra számítok és ezen kívül még lesz két összecsapásunk idén: egy az Európa Ligában, valamint egy Kecskeméten, egyik sem Tatabányán - folytatta Djukics - Pont egy hónapja érkeztem ide és sokkal többnek érződik ez, mint négy hétnek. Összességében elégedett vagyok az eddigi dolgokkal: elkezdtünk felépíteni egy csapatot, ami rokonszenves, szerethető és jó játékosokból álló együttesről van szó. Egyet megígérhetek a csapat nevében is: mindent megteszünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk szombaton!

 

K&H Férfi Kézilabda Liga, 11. forduló

Grundfos Tatabánya KC - Fejér-B.Á.L. Veszprém, 12.04., 18:00

 




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat