hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Közel volt a siker
2021. november 30.
A Nîmes ellen visszajöttünk a mérkőzésbe, de a végén pont nélkül maradtunk.

Az EHF Európa Liga 5. fordulójában az USAM Nîmes Gard csapatához látogattunk.

Wyszomirski védéssel indítottunk, Ancsin pedig a második lövését értékesítette, ezzel mi szereztük meg a vezetést. Nagyon hektikusan indult a találkozó, a negyedik percben pedig első hetesét lőhette ellenfelünk, Sanad tudott egyenlíteni.

Wyszomirski jól nyitott, de a túloldalon Paul sem kezdte sajnos rosszul a mérkőzést, majd Jakobsen beállós góljával átvették a vezetést a hazaiak, de Sunajko hetesével rögtön válaszolni tudtunk.

A 9. percben Sunajko második hetesgóljával 3-3 volt az állás és először kerültünk emberelőnybe, de a franciák szerezték meg a vezetést újból 4-3-ra. Lengyel hálóvédőnk azonban továbbra is tartotta formáját, harmadik védését mutatta be, de a 14. percben először tudott kettővel ellépni a Nîmes, majd a 16. percben háromra nőtt a hátrányunk.

A 18. percben egy újabb Wyszomirski védés jött, majd egy kiváló labdacsenés a részéről, azonban nem tudtuk ezeket gólra fordítani. A frissen beállt Sunjic góljával háromra csökkent az ellenfél előnye 10 perccel a szünet előtt.

Zdolik megindulása után elmaradt egy kiállítás, így a 24. perc elején továbbra is három maradt a különbség. A két kapus párharca folytatódott, ugyanis Paul továbbra is kiválóan védett, azonban Zdolik lövését ő sem tudta hárítani, 9-6 volt az állás a 25. percben. Rögtön ezt követően azonban visszavágott sajnos, mert Zdolik ziccerét fogta. A 29. percben Balogh jött a heteshez, amit értékesített is. Utána jött egy újabb hetes az ellenfélnek, de Zdolik újra betalált, így a szünetben 11-9 volt az állás.

Wyszomirski a második félidőt ott kezdte, ahol abbahagyta és Zdolik is. A 32. percben továbbra is kettő volt a két csapat között. Viszont a második játékrész is pont olyan hektikusan indult, mint az első: sok technikai hiba és kapufák. A 36. perc elején újra négyre nőtt a hátrányunk, azonban kiszorított helyzetből is be tudott találni Hornyák, így háromra csökkent a különbség.

A 39. perc elején emberelőnybe kerültünk, miután Győri került a földre és utána Sunajko találatával kettő, majd a válogatott szélsőnk üreskapus góljával egy gólra csökkent a hátrány, a 41. perc elején pedig ki is egyenlítettünk Hornyák gólja után.

A lendületet pedig úgy tűnt, egy kétperces kiállítás állítja meg, de nem így történt. Ancsin szerzett nagyon fontos gólt, amivel 16-16 volt a 43. percben, de megint jött egy hetes és vezettek a franciák, de Győri újra egyenlíteni tudott. Stojnic góljával pedig meg is szereztük a vezetést a 46. perc végén és ezt követően a franciáknak kellett többször is egyenlítenie, de az érkező Bartucz védése után a kétgólos előnyért támadhattunk, ami három is lehetett volna, ha a Sunajko elleni faltot befújják. Ez Bartuczot nem zavarta, újra hárított, de nem jött össze a háromgólos előny, de kapusunkat nem lehetett kizökkenteni, megint védeni tudott!

Balogh dobott egy gólt az 53. percben, amivel 20-22-re módosult az állás, de a túloldalt Salou beindult. Sajnos jött egy pár eladott a labda és technikai hiba és ellenfelünk kiegyenlített. Az 55. perc végén Djukics mester időt kért: de Sunajko lövését Paul hárította.

Az 57. percben már az ellenfelünk támadhatott a vezetésért: Wyszomirski azonban megállította Salou-t, a túloldalon Paul pedig Juhász lövését védte, 22-22-vel fordultunk az utolsó két percre, azonban a franciák betaláltak. Dragan Djukics egy perccel a vége előtt kikérte utolsó időkérésünket, Győri lőtt és lökték közben, a sípszó elmaradt, Paul pedig hárított. Volt még egy esélyünk egy támadásra, de Sunajko-ig nem jutott el a labda, a fordulásból pedig jött a kegyelemdöfés: a vége, 24-22.

Kezünkben volt a győzelem, azonban nem tudtunk élni a lehetőséggel: viszont jövő hét kedden újra Nîmes ellen játszunk majd, de Győrben.


TATABÁNYA: Wyszomirski (12/40, 30%), Bartucz (2/6, 33%) (kapusok), Molnár, Bognár, Juhász 4, Hornyák 2, Stojnic 2, Sunajko 5 (1), Balogh 2 (1), Győri 2, Urban, Ancsin 2, Zdolik 3, Ushal, Fotache, Bodor

Edző: Dragan Djukics
Hétméteresek: 5/6, illetve 2/3
Kiállítások: 4 perc, illetve 2 perc

Eredmény alakulása: 5. perc: 1-1, 10. perc: 3-2, 15. perc: 5-4, 20. perc: 9-5, 25. perc: 9-6, 30. perc: 11-9, 35. perc: 13-10, 40. perc: 15-14, 45. perc: 18-18, 50. perc: 19-21, 55. perc: 21-22, 60. perc: 24-22
 

Kép forrása: Matthieu Metivet




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat