hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Különleges kihívás
2021. november 28.
Dragan Djukics szerint jól reagált csapatunk a Komló ellen, de tudja, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Franciaországban.

Vezetőedzőnkkel, Dragan Djukiccsal beszélgettünk a Komló elleni találkozó tanulságairól, valamint a következő Európa-Liga összecsapásról.

Nem könnyen indult a Komló elleni mérkőzés, de a második félidőben fordítani tudtunk: mire építhetünk a második játékrészben mutatott játékból?

- Engedtük az elején a Komlónak, hogy az ő stílusukban haladjon előre a találkozó. Elkezdtünk emiatt idegesen játszani, azonban a második félidőben megmutattuk mit tudunk, 10 góllal nyertük a játékrészt: ez nem egyszerű egy Komló szintű ellenfél ellen. A védekezésünk jól ment és örülök neki, hogy az újonnan gyakorolt elemek működtek, nyolc gólt kaptunk csak a második félidőben – mondta vezetőedzőnk. – A csapat az csapat, nem az a lényeges, hogy kinek ment kifejezetten jól, hanem az, hogy a csapat sikeres legyen. Mindenkinek szeretnék gratulálni, mivel a Komló rendesen meghajtott bennünket és talán a legnehezebb meccsünket játszottunk, amióta megérkeztem.

Korábban említetted, hogy a Nîmes egy kemény ellenfél lesz és rögtön kétszer is játszunk velünk egy héten belül. Olyan ez, mintha egy nagy találkozót játszanánk ellenük?

- Fontos lesz, hogy milyen hatással lesz ránk a Komló ellen mérkőzés. Nem mindenki volt rendben a meccs előtt és Darko sem tudott játszani, azonban minden egyes játékos fontos a rotációban. A Nîmes talán a legerősebb ellenfelünk a csoportban és igen, úgy tekintek az ellenük következő összecsapásokra, mint egy nagy mérkőzésre. Nagyon fel kell készülnünk, és a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha ellenük játszunk. Fizikálisan erős csapatról van szó, kiváló kapusaik vannak és kemény védekezésük, nem is beszélve arról milyen jól váltanak át védekezésből támadásba – folytatta Djukics. – Ez egy különleges kihívás lesz, hiszen át kell állnunk egy teljesen másfajta kézilabdára. A keddtől kezdődő hét nap kemény lesz, sok lesz az utazás, lesz egy újabb nehéz hazai találkozónk, majd újra a Nîmes ellen játszunk. Sok energiát fog ez felemészteni, de nem létezik tegnap egyetlen sportágban sem. Sikeres este volt a Komló elleni, de a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk mihamarabb. Át kell kapcsolnunk Európa-Liga módba és jobban játszani, mint az előző találkozón. Sokan mondják, hogy hullámzóan szerepelünk: örülök annak, ahogyan reagált a csapat a Komló ellen, hogy komoly együttesről van szó és van bennünk kellő erő ahhoz, hogy megfordítsunk egy összecsapást. Nincsen veszítenivalónk, ki kell hozni magunkból a legtöbbet!

EHF Európa Liga, 5. forduló
USAM Nîmes Gard – Grundfos Tatabánya KC, 11.30., 18:45 (TV: Sport 1)
 




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat