hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
A csapat az első!
2021. november 21.
Stefan Sunajkóval beszéltünk az FTC elleni sikerről, valamint a most következő, észak-macedón turáról.

Válogatott szélsőnk a Ferencváros elleni találkozón kivette a maga részét a győzelemből: örül, hogy jól ment neki a játék, de számára a csapat az első!

Szombaton fontos szereplője voltál a találkozónak: kilenc gólt szereztél. Milyen a hangulat most a csapatnál?

- Örülök, hogy nyerni tudtunk tegnap: ez egy nagy bravúr volt, mivel hosszú ideje nem nyertünk a Fradi ellen. A hangulatot nagyon jónak érzem, fontos meccs volt ez az önbizalmunknak és minden egyes játékosnak is, sokat jelent ez a két pont. Nekem is jó találkozóm volt, remélem tudom tartani a formámat és tudok segíteni a csapatnak. Bízom benne, hogy az elkövetkező összecsapásokon is tudunk nyerni. Azonban számomra mindig a csapat lesz az első, mindent azért teszek meg, hogy minden mérkőzésen nyerni tudjunk.


Kedden a Pelister vár rátok: mi kell ahhoz, hogy meglegyen a második siker az Európa Ligában?

- Komoly ellenfél lesz a Pelister: idegenben mindig nehéz játszani, Észak-Macedóniában végképp. Ki kell előtte pihennünk magunkat, mind fizikálisan, mind mentálisan: egy kemény időszak ez a mostani. Aztán kedden ki kell mennünk a pályára, mindent beleadni és hazahozni a két pontot Tatabányára.


EHF Európa Liga, 4. forduló
Eurofarm Pelister – Grundfos Tatabánya KC, 11.23., 18:45 (TV: Sport 2)

 





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat