hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Hazai siker!
2021. november 20.
Csapatunk zsinórban harmadik találkozóját nyerte meg: hazai pályán vertük a Ferencvárost!

A K&H Férfi Kézilabda Liga 8. fordulójában a Kék Tigrisek a már-már mumusnak számító FTC fogadták.

Mi kezdtük a találkozót, és rögtön első támadásunkból be is találtunk Ancsin révén és utána a kapufa segítségével Wyszomirski is hárítani tudott, Ancsin duplájával pedig kétgólosra növeltük előnyünket.

Úgy látszik hálóőreink jó szériája tovább folytatódik, ugyanis lengyel kapusunk két védést mutatott be az első hat percben.

A nyolcadik percben már két játékosunk is két találatnál járt, Horynák Bence ugyanis újfent betalált. A kilencedik perc elején kerültünk először emberhátrányba, amit egyből gólra is váltottak, de Győri válaszolni tudott. Az FTC heteshez is először jutott a találkozón, azonban Bartucz védeni tudta Bujdosó lövését.

Wyszomirski újabb védést mutatott be a tizenharmadik perc végén, azonban az azt követő támadásból nem tudtunk két találattal elmenni, azonban a fővárosiak kiegyenlítettek: Djukics mester időt is kért. Meg is lett az eredménye egy hetesben, amit Győri értékesített, de a zöld-fehérek ismételten egyenlíteni tudtak.

A 18. játékpercben először jutottak előnyhöz a vendégek Nagy hétméterese után, de jött Sunajko és újra döntetlen volt az állás, majd újfent válogatott szélsőnk volt eredményes és ismételten átvettük a vezetést.

A 23. percben több sikeres védekezés után három gólra nőtt a különbség a két csapat között, Sunajko és Győri egyaránt négy találatnál járt. A 25 percben irányítónk már hat gólnál járt, és habár mindig meg tudtunk lépni három találattal, a fővárosiak mindig felzárkóztak kettőre.

A 27. játékpercben ismételten emberhátrányba kerültünk, az FTC azonban nem tudta ledolgozni hátrányát, újra háromgólos előnybe kerültünk a 29. percben, de a fővárosiak újfent emberelőnyben folytathatták: Wyszomirski azonban nem hagyta magát, háromgólos előnnyel mehettünk a szünetre.

A második játékrész harmadik percében először tudtunk ellépni 4 találattal Balogh révén és Bartucz védése után öt volt az előnyünk, Sunajko hatodik góljával.

A 36. percben Bartucz indította Sunajkót, azonban Füzi rendkívül kemény módon „szerelte”: piros lap lett a vége.

Ezt követően a különbség hullámzott hat-öt, valamint négy gól között, de a 45. percben a fővárosiak újra három gólra feljöttek. Itt azonban három találat következett a részünkről, és az utolsó tíz percre már héttel mentünk.

A végén még egy kicsit újra feljöttek a zöld-fehérek, de a végén ötgólos sikert (33-28) arattunk!

TATABÁNYA: Wyszomirski (7/21, 33%), Bartucz (7/21, 33 %) (Kapusok), Molnár, Bognár, Juhász 1, Hornyák B. 4, Stojnic 1, Sunajko 9 (1), Balogh 3, Győri 10 (2), Urban, Ancsin 3, Zdolik, Ushal 2, Fotache, Bodor

EDZŐ: Dragan Djukics

Eredmény alakulása: 8. P.: 5:3, 15 P.: 6:6, 20. P.: 9:8, 24. P.: 13:10, 30. P.: 17:14, 36. P.: 21:16, 43. P.: 24:18, 51. P.: 29:23, 56. P.: 32:26, 60. P.: 33:28


 





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat