hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"Minden együttes alapja a csapatszellem!"
2021. november 17.
Vezetőedzőnk kemény találkozóra számít az FTC ellen, de bízik szurkolóink bíztatásában, valamint a csapatszellemben.

Csapatunkra a Schaffhausen elleni mérkőzést követően egy újabb kihívás vár: a Ferencvárost látjuk vendégül szombaton. Az FTC nyolc forduló után a negyedik helyet foglalja el a tabellán: legeredményesebb játékosuk Nagy Bence, aki az eddigi meccseken 48 alkalommal vette be az ellenfél kapuját.

 

A szombati összecsapás előtt vezetőedzőnkkel, Dragan Djukiccsal beszéltünk, aki bízik a csapatszellemben és reméli, hogy szurkolóink bíztatása győzelemhez segítheti csapatunkat.

 

Mi volt az alapja a Schaffhausen elleni győzelemnek?

- A csapatnak az akarata, hogy megmutassa milyen erősek. A védelem és a kapusok is remekül teljesítettek, de ahhoz, hogy az egyik jól teljesítsen, ahhoz szükség van a másik hatékonyságára is. Nem szeretek kiemelni egyesével játékosokat és ezt elmondtam a játékosoknak is. - mondta edzőnk. -  A következő mérkőzéseknek, és remélhetőleg a következő győzelmeknek meglesz a hőse: mindenkinek az a feladata, hogy képes legyen arra, hogy ő legyen az a bizonyos hős legalább egyszer. Minden együttes alapja a csapatszellem és bízom benne, hogy akik követnek minket és szurkolnak nekünk, látják és felismerik ezt a csapatszellemet.

 

Tud a svájciak elleni találkozó erőt és motivációt adni a kövezkező, Ferencváros elleni összecsapásra?

- Egy teljesen más mérkőzés lesz a Ferencváros elleni, mint a keddi: az ellenfelünk kipihentebb, mindig készen áll és rendkívül motivált, hogy legyőzzön minket. Egy igen kiszámíthatatlan küzdelemre számítok, és csak rajtunk múlik, mennyire jól készülünk fel az ellenfelünkből. A ritmus, amiben játszunk, nem elfeledve azt a tényt, hogy nem tudunk teljesen rotálni, mindenkitől a maximumot követeli meg: nem csak játékhelyzetben, hanem az edzéseken is - folytatta Djukics mester. - Bízom benne, hogy látszik rajtunk, mennyire komolyan vesszük a dolgokat: nagyon tisztelem az ellenfelet, kemény harcra számítok ellenük. Azonban hiszek a csapatunkban, hiszek a befektetett munkában. Remélem az utolsó két találkozónk elég okot ad a bíztatásra, hiszen ahhoz, hogy nyerjünk, szükségünk van arra a kiváló buzdításra, amit a szurkolóinktól kapunk.

K&H Férfi Kézilabda Liga, 9. forduló

Grundfos Tatabánya KC - FTC, 11.20., 18:30 (TV: M4 Sport +)

 





TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat