
(Fénykép: Szabados Árpád / Csurgói KK)
Ahogy az előre borítékolható volt, óriási küzdelmet hozott az első játékrész. A két csapat egyike sem tudta leszakítani a másikat. Annak ellenére, hogy Győri Matyi már hétpercnyi játék után négy találatnál tartott. Ám a legnagyobb különbség, ami kialakult az első 30 percben, mindössze kétgólos volt. Egyébként abszolút fej-fej mellett haladtak a csapatok. Néhány perccel az első félidő lefújása előtt a Kék Tigrisek vezettek kettővel, és ebből az előnyünkből egyet a félidő lefújásáig meg is őriztek. Persze ettől még teljesen nyílt maradt a mérkőzés végkimenetele.
Szünet után sem változott a jelentősen a játék képe. Igaz, a negyvenedik perc tájékán, „soha nem látott” négygólos előnyt harcoltak ki Ancsin Gabiék, ezt azonban meglehetősen gyorsan kettőre faragta a somogyi együttes. De néhány perccel később már ismét megnyugtatóbb volt a vezetésünk. Egy fajta hullámvasút jellemezte a véghajráig a találkozót, amelyen az utolsó három-négy percben biztosítottuk be győzelmünket. Ezzel a sikerrel egy rossz sorozatot szakítottak meg a srácok, méghozzá idegenben. Ez a siker a lehető legjobbkor jött, és reményt adhat egy jó folytatásra.
Ez történt a pályán
Csurgói KK – Grundfos Tatabánya KC 22-27 (12 -13 )
Sótonyi László Sportcsarnok, 900 néző, vezette: Felhő F., Öcsi T.
TATABÁNYA: Wyszomirski – Sunajko 2, Urban 2, Győri M. 8, Stojnic 1, Ancsin 6, Hornyák B. 1. Csere: Bartucz (kapus), Juhász Á. 3, Balogh Zs. 1, Zdolik 3, Bodor M. Edző: Dragan Djukics.
Az eredmény alakulása, 8. p.: 4-4, 13. p.: 6-5, 18. p.: 8-9, 20. p.: 10-9, 24. p.: 10-12, 31. p.: 12-14, 37. p.: 13-16, 41. p.: 16-20, 47. p.: 20-22, 51. p.: 20-24, 56. p.: 22-25.
Kiállítások: 4, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 6/4, illetve 3/2.
Kontra Zsolt mondta
– Csak reménykedni mertünk a győzelemben, ami Csurgón sohasem könnyű. De rengeteget dolgozott ezért a csapat. Aki pályára lépett, mindenki igyekezett a maximumot nyújtani, illetve a kritikusabb időszakokban mindig akadt valaki, aki hozzátett a sikerhez. Köszönjük a szurkolóinknak a buzdítást.
Tudosított: Petrik József

| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |