A Kék Tigriseknél egy csapatnyi a sérültek száma, így érthető, hogy Matics mester meglehetősen borús hangulatban várja az összecsapást.
Az előző játéknapon Egerben megszerezett győzelemért, úgy tűnik, nagy árat kellett fizetni. Az már a helyszínen kiderült, hogy szélsőnk, Hornyák Peti első percekben összeszedett sérülése súlyos. Kiderült, hogy a válogatott sportoló keresztszalag-szakadást szenvedett. Azaz ő hosszú időre kidőlt. De nem járt sokkal jobban karmesterünk, Juhász Ádi sem, akinek ismét meghúzódott a hátsó combhajlító izma. Matics mester hetekig az ő játékára sem számíthat. Rajtuk kívül Győri Matyi is sérüléssel bajlódik. Az Egerben 12 gólig jutó játékosunk nem is tudott edzeni. Emellett Wyszomirszki kapus a derekát fájlalja, Zdolik Bence gyomorbántalmakkal küzd, Ushalnak pedig a térde rakoncátlankodik.
A szurkolók „megnyugtatására” elmondhatjuk, ez nem egy orvosi jelentés, csak a „szokásos” meccsbeharangozó. Az előzmények ismeretében azonban abszolút érthető Matke elkeseredése.
– A héten mindössze heten-nyolcan tudtak edzeni – mondta. – Így gyakorlatilag nem is tudtunk a Budakalásszal foglalkozni. Az előzetes kilátásaink nem túl rózsásak. Ennek ellenére ígérhetem, mindent elkövetünk hogy megszerezzük a győzelmet.
Petrik J.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |