Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Kemény erőpróba vár ránk Gyöngyösön
2021. szeptember 10.
Szombaton a gyöngyösi dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok ad otthon csapatunk nyitó mérkőzésének. A találkozón két rutinos játékvezető, Bócz László és Wiedemann Viktor fújják majd a sípot.

 

A múlt szezont követően jelentős változások történtek nálunk Sipos, Debreczeni és Bozsovics távozásával. Vezetőedzőnknek, Matics Vladannak teljesen újjá kellett szerveznie a csapat védekezését, amely pedig az előző idényben a legjobban funkcionált. A belső védő posztra, illetve beállóba érkezett három új játékos, a román Fotache, a szlovén Sztojnics és a fehérorosz Ushal személyében.

– Nem mondhatom azt, hogy Gyöngyösön mi számítunk favoritnak – emelte ki Matics mester. – A dolgunkat pedig csak nehezíti, hogy Juhász Ádi sérülése miatt kidőlt a sorból, holott ő a csapat karmestere.

Tavaly kétszer legyőztük a Heves megyei együttes, idén nehezebb dolgunk lehet...

– Azt tudjuk, hogy ellenfelünk stabil csapat, amelyet rutinos, tapasztalt játékosok alkotnak – mondta Matke. – Persze mi minden elkövetünk annak érdekében, hogy minél jobb teljesítménnyel rukkoljunk el. Ám, mint már említettem, nem jelenthető ki, hogy a Tatabánya a mérkőzés esélyese. Mivel minden idénykezdet nagyon kemény feladatot ró a csapatokra, én is rendkívül küzdelmes, nehéz találkozóra számítok.

cikk: Petrik József

 




Címkék

Kommentek


TABELLA
1. MOL-Pick Szeged6
2. Telekom Veszprém4
3. HE-DO B.Braun Gyöngyös 2
4. Ferencvárosi TC 2
5. Dabasi KC VSE 2
6. Balatonfüredi KSE1
7. Budakalász Kézilabda ZRT 1
8. Fejér-B.Á.L. Veszprém 0
9. SBS-Eger 0
10. Grundfos Tatabánya KC0
11. Sport36-Komló0
12. Fejér-B.Á.L. Veszprém 0
13. NEKA0
14. Kecskeméti TE - piroska szörp0

« 2021. szeptember »
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


Gyárlátogatás

A Kék Tigrisek ellátogattak a Grundfos üzemébe. Nézd meg az eseményről készült videós beszámolónkat!




Támogatók









© 2021 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30