
A 20. forduló mérkőzése 19 órakor kezdőik a Földi Imre Sportcsarnokban, Medve R. és Südi P. vezetésével.
A Tisza-parti együttes a veszprémiekkel együtt kiemelkedik a magyar mezőnyből mind játékos állományát, mind költségvetését tekintve. A mostani hétvégén a tabella második helyezettjeként érkeznek hozzánk. A mérkőzés rangadó, mivel a mieink jelenleg a harmadik helyen tanyáznak.
– Ellenfelünk csapatában gyakorlatilag nincs lyukas poszt – emelte ki Sibalin Jakab. – Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Tisza-partiak az ellenünk vívott meccseiket mindig komolyan vették. Mondhatnám, ez ránk nézve is hízelgő, de egyben a mi dolgunkat is megnehezíti.
Azzal, hogy a kupasorozat véget ért és a Bajnokok Ligája további küzdelmeiben sem érdekelt már a Szeged, egyben azt is jelenti, hogy már nem olyan feszített a tempó, nem olyan sűrű a menetrendje, mint a mieinknek, a sok halasztott meccs pótlása miatt…
– Mindent megteszünk ezen a találkozón is, becsülettel készülünk nagynevű riválisunk ellen – emelte ki Jaksi. – Nehéz feladat vár ránk, de nem szabad megijednünk, mert, ha azt nyújtjuk, amire valóban képesek vagyunk, akkor egy jó kis rangadót játszhatunk.
A házigazdák továbbra is kénytelenek Hornyák Pétert és Sunajko Stefant nélkülözni.
Petrik József

| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |