hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Nagy lépést tehetünk a bronzéremhez vezető úton
2020. február 16.
A bajnokság 16. Fordulójában a Kék Tigrisek a Zöld Sasokkal találkoznak. Ez egy igazi rangadó, amelynek végkimenetele egyik csapat számára sem közömbös. A Földi Imre Sportcsarnok kedden 18 órakor kezdődő összecsapáson Andorka és Hucker fújják majd a sípot,

A mieink gyakorlatilag menetből érkeznek az FTC elleni rangadóra. Olyannyira, hogy a Matics-csapat még vasárnap is edzést tartott. Ez a meccs a honi pontvadászatban legalább akkora jelentőségű, mint az EHF-kupában a jó szereplés. Sőt, az elsődleges tervek között a bronzérem van kiemelt helyen a Kék Tigriseknél. A mieinket ezen túl a visszavágás vágya is hajt, hiszen a két nagy kivételével az egyik gárda, amely megfogta a Tatabányát, az éppen a Ferencváros volt.

– Nehéz feladat vár ránk – emelte ki Sibalin Jakab edző, Matics Vladan szakvezető jobbkeze. – Céljaink elérése szempontjából pedig még talán fontosabb is, mint a kupameccs, hiszen elsődlegesen a dobogóra hajtunk.
Jaksi azt is elmondta, hogy Juhász Ádira, Győri Matyira és Milos Vujovicsra továbbra sem számíthat csapatunk.
– Eddig minden nehézségen túl tudtuk tenni magunkat – hangsúlyozta Jaksi. – Most is nyerni szeretnénk ebben a kiélezettnek ígérkező csatában. Különösen, hogy hazai környezetben, lelkes szurkolóink előtt játszhatunk. Amennyiben nyerünk, még közelebb kerülhetünk terveink megvalósításához.

Petrik J.






TABELLA
1. Telekom Veszprém44
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC28
4. FTC-Green Collect27
5. Csurgói KK22
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 22
7. Dabas KC 21
8. CYEB-Budakalász21
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. PLER-Budapest 12
13. QHB Eger12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. április »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30