
Kézilabda, NB I., férfi, 7. forduló
Csurgói KK–Grundfos Tatabánya KC
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, szombat, 18 óra
Újabb nehéz meccs előtt áll együttesünk a bajnokságban. Bár a kék tigrisek egyre jobb formába lendültek az utóbbi hetekben, az előző két bajnokijukat meg is nyerték, de ugyanezt a vendéglátók is elmondhatják magukról. A csurgóiak is jó passzban vannak, miután ugyancsak két bajnoki győzelmen, valamint az EHF-kupa selejtezőjében való (az egykoron Tatabányán játszó Leimeter Csaba utolsó másodperces góljának köszönhető) továbbjutáson vannak túl. Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy a Somogy megyeieknél edzőváltás történt a közelmúltban, Bencze Józsefet Baranyai Norbert váltotta a kispadon. Ami a két csapat bajnoki szereplését illeti, a Csurgó hét ponttal a hatodik, mi hat ponttal a nyolcadik helyen állunk, igaz, mi már túl vagyunk a Szeged és Veszprém elleni rangadókon.
– A Csurgóhoz hasonló csapatok elleni mérkőzések rangadónak számítanak, hiszen az elmúlt években ellenük kellett megküzdenünk a bronzéremért. Számunkra nehéz időszakban jön ez az összecsapás, hiszen sok a sérült és beteg játékosunk, így nem mi számítunk esélyesnek – árulta el Matics Vladan.
– Az edzőcsere óta ellenfelünk szárnyal, önbizalommal telve léphet ellenünk pályára, de mi becsülettel felkészültünk és mindent megteszünk azért, hogy ponttal, vagy pontokkal távozzunk idegenből – zárta szavait a vezetőedző.
A mérkőzés játékvezetői Hargitai Gábor és Markó Gábor István lesznek.
cikk: Kun A.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |