Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
A jobbik csapat nyert
2019. szeptember 10. 22:16
A klasszisokkal teletűzdelt veszprémiek 11 góllal (33-22) győzték le a mieinket. Tegyük hozzá, csapatunk meglehetősen foghíjas volt, hiszen Juhász Ádit és Komogorovot is nélkülöznie kellett.

Az elején két száz százalékos ziccert hagyott ki sérülésektől sújtott együttesünk, de még így is jól tartottuk magunkat. A rekordbajnok házigazdák legfeljebb egy-kétgólos előnyre tudtak szert tenni. Pedig a mieink majd’ két percet kettős emberhátrányban is játszott. Ám Bartucz Laci remekül állta a sarat a kapuban. Olyannyira, hogy a huszadik perc tájékán Győri Matyi vezérletével ki is egyenlítettünk. Aztán az első félidő hajrájára támadásban megakadtunk, és a veszprémiek egy öt-nullás sorozatot produkálva magabiztos előnnyel vonulhattak pihenőre.


Szünet után gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot a hazai együttes, és mivel sokat hibáztunk ez sikerült is nekik. Támadásban a nem tudták féken tartani a házigazdákat. Ezért fokozatosan nőtt a veszprémi előny, és így alakult ki a 11 gólos különbség. Bartucz, Győri és Ancsin játéka így is dicséretet érdemel.

A 2. fordulóban történt
Veszprém – Grundfos Tatabánya KC (15-10)
Veszprém Aréna, 2900 néző, vezette: Andorka M., Hucker R.
Tatabánya: Bartucz – Hornyák, Balogh Zs. 2, Győri M. 5, Vranjes 1, Bozovics 3, Vujovics 2 (1). Csere: Borbély Á. (kapus), Ilyés, Sipos A., Ernei, Borzas 2, Ancsin 4, Szász A. 2, Dénes, Pásztor Á. 1. Edző: Matics Vladan.
A mérkőzés alakulása, 5. P.: 3-1, 11. P.: 4-3, 16. P.: 7-5, 23. P.: 10-10,
Kiállítások: 6, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 6/6, illetve 1/1.

cikk: Petrik J.


 




 Szakmai vélemények

Vladan Matic: Szokatlan, hogy nem vagyok mérges egy ilyen vereség után. Sőt, elégedett vagyok, valamint boldog, hogy ennyi idő után Győri Mátyás főszereplő volt a pályán. Örülök, hogy Milos Vujovic 30 percig bírta a pályán. Két nagyon fontos játékosunkról van szó. Voltak szép pillanatok, 26 percig ott voltunk a Veszprémmel, aztán kicsit a jövőre kezdtem gondolni, a Ferencváros elleni mérkőzésre. Mindenkinek feleztem a játékidejét. Voltak gyermeteg hibáink, amiken javítani kell, ha a szokásos szintre szeretnénk visszatérni. Most egy kicsit döcögős, de a mai mérkőzés után optimista vagyok. Gratulálok a Veszprémnek, és sok sikert a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.

Győri Mátyás: Nagyon erős Veszprémmel találkoztunk ma, igyekeztünk felszabadultan játszani, ami 20 percig sikerült is, de sajnos ezután átgázolt rajtunk a Veszprém. Számunkra a szombati meccs a fontos. Gratulálok a Veszprémnek és sok sikert nekik a következő mérkőzésekhez.

David Davis: Szerettünk volna pár dolgot kijavítani a hétvégi Bajnokok Ligája rajt előtt. Szerettük volna, ha a védelmünk jobban teljesít, és kevesebb gólt kapunk, mint az utóbbi meccseken. Nagyon fontos volt számunkra a mai találkozó, mivel tudjuk, hogy a Tatabánya az egyik legjobb csapat a bajnokságban, és tiszteljük őket, ahogyan az edzőjüket, Vladan Maticot is. Sok sikert nekik a szezon további részében!

Andreas Nilsson: Először is köszönet a Tatabányának a kemény és fair meccsért. Szenvedtünk az elején, sok időbe telt, míg elértük a kívánt szintet. Várjuk a BL kezdetét, ez egy remek lehetőség volt az arra való felkészüléshez. További sikert a Tatabányának.

 


Címkék

Kommentek


TABELLA
1. Telekom Veszprém10
2. MOL-Pick Szeged 6
3. FTC HungaroControl6
4. Dabasi KC VSE5
5. Balatonfüredi KSE5
6. HE-DO B.Braun Gyöngyös 4
7. Csurgói KK3
8. SBS-Eger 3
9. Grundfos Tatabánya KC2
10. Mezőkövesdi KC 1
11. Sport36-Komló 1
12. Váci KSE 0
13. Budakalász Kézilabda ZRT 0
14. Orosházi FKSE-LINAMAR 0


« 2019. szeptember »
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


Gyárlátogatás

A Kék Tigrisek ellátogattak a Grundfos üzemébe. Nézd meg az eseményről készült videós beszámolónkat!




Támogatók


Névadó főtámogatónk a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.







© 2019 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30