hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Ötödik bronz, zsinórban
2019. június 3.
Matics mester kék tigrisei kifejezetten jó szezont tudhatnak maguk mögött. A Magyar Kupában ugyan pechesek voltunk mivel a Veszprémmel hozott össze a sors(olás), viszont az EHF Kupában ismét bizonyítottuk, hogy a nemzetközi porondon is megálljuk a helyünket. Miközben a bajnokságban ötödször állhattunk egymás után a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.


– A pontvadászat alakulását követve úgy tűnt, az elmúlt évekhez képest most nyertük meg a legsimábban a bronzérmet. Ehhez mennyire járult hozzá a Veszprémtől és a Szegedtől szerzett három pont? – kérdeztük csapatunk mesterét.
– Remek eredmény az ötödik bronzérmünk – jegyezte meg Matke. – De csak kívülről tűnhetett ez simának, még úgy is, hogy két-három fordulóval a pontvadászat befejezése előtt gyakorlatilag már dobogósok voltunk. A két nagy, a Veszprém és a Szeged dolgát a csapatok többsége meg sem próbálják megnehezíteni. Rajtunk kívül szinte mindenki tartalékosan vagy ifikkel soraiban lép ellenük pályára. Aztán, amikor mi következtünk, riválisaink százötven százalékot adtak ki magukból. Ezért nem is a Veszprém és a Szeged ellen itthon szerzett pontokat tartom a legfontosabb „hőstettnek”, ha a Balatonfüred kétszeri legyőzését.

– Idénykezdetkor úgy látszott, jócskán megszaporodik a bronzéremre ácsingózó együttesek száma...

– Valóban, ám ez a mi hozzáállásunkat nem befolyásolta, tettük a dolgunkat. Egész évben stabilak maradtunk. A magyar Kupa sorsolásakor viszont nem volt szerencsén. A negyeddöntőben megkaptuk a Veszprémet, és még egyszer nem tudtuk megismételni a bajnoki bravúrt.

– Tavaly az EHF Kupában volt pechünk.. Akkor, a harmadik fordulóban az egyik legerősebb csapaton, a francia Chambéry-n kellett volna túljutnunk...

– Nem sikerült, de ilyen a sport. Most holland gárda állt az utunkban, ezt megoldottuk. Én inkább azt furcsállottam, hogy ezek után sokan úgy vélekedtek, könnyű csoportba kerültünk. Kérdem én, egy horvát, egy német és egy macedón együttes mitől könnyű ellenfél? Miközben nem is igazán hazai pályán kellett játszanunk. Mégis a csoport élén végeztünk. Egyébként meggyőződésem, ha Vranjes nem sérül meg, akkor ott lehettünk volna Kielben, a négyes döntőben. Az a fajta rutin, érettség és jó értelembe vett szemtelenség, ami Vranjesban megvan, az fiatal Rostából még hiányzik.De hiányzott a remek formában lévő Bartucz Laci, illetve a még korábban megsérült Győri Matyi is.

– Csapatunk és a szurkolók azonban nagyon egymásra találtak, nem?

– Örömteli érzés volt, hogy a város, a támogatóink, és nem utolsó sorban a szurkolóink végig kitartottak mellettünk. Számításaim szerint néhány pontot csak a drukkerekkel „együttműködve” tudtunk megszerezni. Nagyon hálásak vagyunk nekik.

– A játékosok most pihenőre vonulnak. A közös felkészülés július 22-én kezdődik. Az előzetes információk alapján megállapítható, hogy jelentősen megváltozik a kék-fehérek keretünk.

– Az új szezonban is nagyok az elvárások velünk szemben. Holott edzői szempontból nehéz feladat előtt állok. Másfél hónap alatt újra egy ütőképes csapatot kell felépítenünk.

BETÉT Változások pro és kontra

TÁVOZÓK A kék tigrisektől elköszönt Nagy Bence és Schäffer Zsolt az FTC-hez távoznak. Rozner Kevin Vácon folytatja pályafutását. Rosta Miklós pedig a Szeged játékosa lesz. A román Demis Grigoras, a francia Chambérybe igazolt. Székely Márton a bajnok Veszprém keretét erősíti. Deményi Xavér pedig Eger, illetve Gyöngyös felé „kacsingat”. A horvát Vrankovic Jakov távozása körül még vannak kérdőjelek, mivel a közelmúltban a spanyol Barcelonával és szlovén Celjével is hírbe hozták.

ÉRKEZŐK Az újonnan igazoltak névsora is népes. Ancsin Gábor, a Ferencvárost hagyja el a kék-fehér színekért, míg Balogh Zsolt a Szegedet. Ők mindketten baloldali átlövők. Hornyák Péter Balatonfüredről érkezik erősítésként a jobbszélső posztra. Bukarestből két kézilabdázó igazolt a Tatabányához. Szász Andrásra beállósként, Vitalij Komogorov pedig baloldali átlövőként számít az új idényben Matics mester. A tatabányai kapuba pedig a Wisla Plockból visszatérő Borbély Ádám az új ember.




TABELLA
1. Telekom Veszprém44
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC28
4. FTC-Green Collect27
5. Csurgói KK22
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 22
7. Dabas KC 21
8. CYEB-Budakalász21
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. PLER-Budapest 12
13. QHB Eger12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. április »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30